Hrutka János: „A legjobb dolgok sohasem a legkönnyebb úton érkeznek az életünkbe”

A Magyar Footgolf Szövetség elnöke hatalmas eredménynek tartja, hogy a koronavírus által beárnyékolt időszakban hazánk tizenhat ország 400 versenyzőjét láthatja vendégül a kedden kezdődő Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség oldalán megosztotta gondolatait a szervezet elnöke, Hrutka János a kedden kezdődő footgolf Európa-bajnokság kapcsán. A sportvezető kiemelte óriási dolognak tartja, hogy a koronavírus okozta sok nehézség mellett idén februárjában kiderült, hogy Magyarország kontinenstornát rendezhet.

Tavalyi év elején, amikor az első lezárások alatt elkezdtük megfogalmazni, majd egy komplett anyagba terelni a magyar footgolf rövid- és középtávú céljait, akkor a sportágnépszerűsítés, a megfelelő ismertség és elismertség megszerzése menüpontnál az első gondolatok egyike volt az, hogy a footgolf első világbajnokságának sikeres megrendezését követően újra nagy nemzetközi eseménynek adhasson otthont hazánk. A 2020-as, elhalasztott japán világbajnokság, majd a 2021 januárjában meghozott döntés annak törléséről olyan lehetőségeket teremtett egy igen nehéz piaci környezetben, melyre nem szerettünk volna nemet mondani. Még akkor sem, ha mint tudjuk, a legjobb dolgok sohasem a legkönnyebb úton érkeznek az életünkbe. Ezért megpróbáltuk az idei Eb-t elhozni hazánkba.

Idén februárban hatalmas eredményként és megtiszteltetésként éltük meg azt, hogy munkánkat, befektetett energiáinkat és színes pályázatunkat az európai országok is díjazták és Hollandia, illetve Spanyolország előtt sikerült elhódítanunk a kontinenstorna rendezési jogát.

Kedden kezdődik a Footgolf Európa-bajnokság

Élve a footgolftársadalom bizalmával, szerettünk volna számos olyan dolgot megvalósítani, mely korábban még nem volt a sportág történelmében, így a női és a szenior egyéni megmérettetésen túl fontos üzeneteket, célokat igyekeztünk a hajónk zászlajára tűzni.

Ezen irányok megvalósításában pedig hatalmas segítségünkre voltak nagyszerű emberek és erős vállalatok, így büszkén jelenthetjük ki, hogy akár a környezetvédelem, a női egyenjogúság vagy a hátrányos helyzetűek integrációjára való figyelemfelhívás, akár az önkéntesprogram életre hívása terén is sikerült megvalósítani, amit elterveztünk. Hatalmas köszönettel tartozunk ezért a sok-sok segítő kéznek.

Tizenhét ország közel négyszáz versenyzője, szakembere, segítője vesz részt a kedden kezdődő Európa-bajnokságon Bükön, az álomszép Greenfield Hotel Golf & Spa kétszer 18 szakaszos pályáján. A világban uralkodó vírushelyzet, bizonytalanság és utazási kötöttségek mellett különösen nagy öröm ez a rekordlétszám és hogy Magyarország vendégül láthat ennyi sportembert és sportszeretőt.

Külön ki kell emelnem, köszönetet kell mondanom a közvetlen szervezőtársaknak, akik az elmúlt hónapokban a munkájuk mellett, a családdal tölthető pillanatok terhére, időt és energiát nem sajnálva járultak hozzá ahhoz, hogy Európa hazánkba látogathasson.

Bízva a magyar csapat sikerében, kívánok minden hazai indulónak nagyon sok sikert és sok buzdítást, hiszen várunk minden kedves érdeklődőt a négy ingyenesen látogatható versenynapon.

Hajrá, Magyarok!

Fotó: mfgsz.hu