Húsz évesen vonult vissza

Az olimpiai bajnok Risztov Éva nyomdokába léphetett volna Kiss Nikoletta, ha 20 évesen nem vonul vissza.

A híradás korszerű formáját választva 2017 júniusában Facebook oldalán tudatta Kiss Nikoletta a barátaival és a követőivel, hogy a Békéscsabán megrendezett medencés hosszútávúszó bajnokságon csak a harmadik helyen végzett, ezért nem került be a vizes világbajnokságon induló magyar válogatottba. „Minden tőlem telhetőt megtettem, nem tudom az okát, hogy mi történhetett velem. Nagyon rosszul érzem magam, most egy hosszabb pihenőre van szükségem, mert lelkileg elfáradtam” – így fogalmazott az akkor húsz esztendős úszó, aki 2014-ben Balatonfüreden két aranyérmet nyert a junior világbajnokságon, két évvel később pedig Hollandiában a győztestől 5 tizedmásodperccel (…) elmaradva ért másodikként a célba – írta az SzPress Hírszolgálat.

Kiúszhatott volna a világból

A hosszabb pihenőnek visszavonulás lett a vége, pedig az úszószakma korifeusai még azt is kinézték Nikiből, hogy képes lehet a londoni olimpiai bajnok Risztov Éva nyomdokába lépni. Edzői szerint olyan acélos volt az állóképessége, hogy „kiúszhatott volna világból”, a technikája pedig már akkor is remek volt, amikor 2011-ben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon megnyerte a 800 gyorsot, egy évvel később pedig a junior Európa-bajnokságon ugyanennek a számnak a döntője után ezüstérmet vehetett át.

(Olasz Anna, Risztov Éva és Kiss Nikoletta)

A szál, ami a kőkemény élsporthoz kötött, már a hollandiai világbajnokságon szakadozni kezdett, amikor hiába próbáltak azzal vigasztalni, hogy a második hely is csodálatos teljesítmény, nekem betett a nagy lehetőség elszalasztása. Három évet húztam le az Újpest versenyzőjeként, és talán ott is maradtam volna, ha a velem együtt edző olimpiai bajnok Gyurta Dani nem fejezi be a versenyzést, a világbajnoki bronzérmes Gege (Gyurta Gergely) pedig nem költözik ki Franciaországba. Elveszettnek éreztem magamat, pedig olyan mestereim voltak, mint Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs, valamint az a Kutasi Gergely, aki velem tartott Egerbe, amikor úgy éreztem, hogy ott nagyobb emberi és anyagi megbecsülésben lesz részem. Nem az ajtót becsapva távoztam, akárkivel is találkozok a régi versenyzőtársaim és az edzőim közül, megöleljük egymást, jelezve, hogy barátok maradtunk, szent a béke, és tényleg ez az igazság” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Kiss Nikoletta, akinek az egri „korszaka” meglehetősen rövid ideig tartott.

A békéscsabai fiaskó után sportszerűen nem Kutasi Gergelyt, az edzőjét hibáztatta, akivel csak az volt a baja, hogy a fiatal mestere olykor kendőzetlenül mondta el a véleményét az edzésmunkájáról és az eredményeiről.

A nagy semmi kellős közepén

Való igaz, hogy volt egy-két komolyabb nézeteltérésünk, amit én talán rosszul kezeltem, de mivel nem vagyok haragtartó, ettől még minden mehetett volna tovább a maga útján. A filmszakadás akkor következett, amikor nem kerültem be a budapesti VB-n induló csapatba. Akkor minden fájdalmam és sérelmem egyszerre robbant ki belőlem. Amikről korábban néha szót ejtettem, de azok is, amelyeket magamba fojtottam, vagy nem tudtam szavakba foglalni. Úgy éreztem, hogy többet és jobban nem tudok edzeni, a második és harmadik helyekre pedig képtelelen voltam belőni magamat. Nem tudtam és nem is akartam meggyőzni magamat arról, hogy a tehetségem és a tudásom előbb vagy utóbb eljuttatnak a legszebb álmaim megvalósulásáig is, a lelkesedésem elhagyott, mint élsportoló elfogytam, a mércét pedig eszem ágában sem volt alacsonyabbra állítani.

(Kiss Nikoletta és Rasovszky Kristóf)

Szerencséjének mondhatja, hogy amikor egyszerre csak a nagy semmi kellős közepén találta magát, mentőövet dobott neki egy, a sportpályafutását jól ismerő család, akiktől testhez álló munkát kapott, nem mellékesen megnyugvást.

Három sportoló gyerek mindennapjait igyekszem különféle feladatokat teljesítve megkönnyíteni, ami nem akármilyen kihívást jelent, de állom a sarat, a sportolói múltamnak ebben a helyzetben is a hasznát veszem. Már-már családtagnak tekintenek, vigyázok és iparkodok is, hogy rászolgáljak a bizalomra. Öröm számomra a gyerekek minden sikere, én pedig úgy vélem, hogy bár kaptam hideget és meleget is, amit úszóként elértem, arra csak büszke lehetek” – mondta befejezésül Kiss Nikoletta, aki kevés úszással, annál több futással, kondizással és lovaglással tartja továbbra is „formában” magát.

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)

 

(Fotók: MTI és Kiss Nikoletta gyűjteményéből