Idén is a Padovával negyeddöntőzik az UVSE az Euroligában

Idén is az olasz Padova együttesével találkozik az UVSE női vízilabdacsapata az Euroliga negyeddöntőjében.

Az MTI keddi tájékoztatása szerint az európai szövetség, a LEN nyoni székházában kedden megtartott sorsoláson eldőlt, hogy a párharc első mérkőzésére február 23-án Budapesten kerül sor, a visszavágót március 9-én Olaszországban rendezik.

A két csapat tavaly is a nyolc között találkozott egymással, akkor az első, budapesti felvonáson 7-7-s döntetlen született, Olaszországban pedig 8-6-ra nyertek a magyarok.
Jól ismert, kiváló csapat lesz az ellenfelünk, tavaly is rettenetesen nehéz volt továbbjutnunk” – idézte az UVSE Facebook-oldala Benczur Márton vezetőedzőt, aki hozzátette: összeszokott nagyon jó együttes a Padova, az egyik legjobb edzővel, akit ismer. – Mindezek mellett senkitől nem féltem a csapatot, bárki ellen jó esélyünk van idén is. Nagyon kedvezőtlen, hogy itthon kezdünk, de meg kell oldani, hiszen ez a sorsolás„- vélekedett.

Az UVSE a múlt hétvégén Pireuszban szerepelt selejtezős tornán, az olasz Ekipe Orizzontét, az orosz Dinamo Uralocskát, a házigazda Etnikosz Pireuszt és a francia Lille együttesét legyőzve százszázalékos teljesítménnyel jutott tovább.

Az Euroliga negyeddöntőjének győztesei jutnak a sorozat négyes döntőjébe, a vesztesek pedig a LEN Kupáért harcolnak tovább.

Női Euroliga, negyeddöntő:
Kinef Kirishi (orosz)-Vuliagmeni (görög)
Ekipe Orizzonte (olasz)-Sabadell (spanyol)
UVSE-Plebiscito Padova (olasz)
Sant Andreu (spanyol)-Olympiakosz (görög)