Idén nem lesz öttusa-vb

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) törölte a sportág idei felnőtt világbajnokságát, melyet eredetileg Kínában, majd a februári módosítás nyomán Mexikóban rendeztek volna meg.

A szervezet sokáig kivárt, november-decemberi lebonyolításban gondolkodott, miközben a legtöbb korosztályos versenyét már elhalasztotta a koronavírus-járvány miatt, végül a végrehajtó bizottság döntése alapján a cancúni vb-re sem kerül sor. Az év főversenyének házigazdája eredetileg Hsziamen volt, de hamar kiderült, hogy ott nem lehet megrendezni a vb-t – írta az MTI.

Klaus Schormann, az UIPM elnöke – az MTI-nek is eljuttatott közleményben – köszönetét fejezte ki a beugró mexikóiaknak azért, hogy minden tőlük telhetőt megtettek a világbajnokság megrendezéséért.

A UIPM következő eseménye így a február-márciusra tervezett egyiptomi junior vb lesz, majd következik a felnőttek olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozata, benne a márciusi, budapesti állomással, azután pedig a minszki világbajnokság júniusban.