Igazlmas párharcok lesznek a BENU Férfi Magyar Kupában

A Magyar Vízilabda Szövetségben elkészítették a negyeddöntő sorsolását: a Honvéd a Szolnokot, a Vasas az OSC-t, a Kaposvár az Egert kapta. A negyedik párban az Euro Kupa-selejtezőt hibátlan mérleggel záró Ferencváros és a Miskolc találkozik.

A Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint izgatottan várták a felek a sorsolást, amelyet hétfőn délben a Magyar Vízilabda Szövetség székházában tartottak. Miután a kiírás szerint vaksorolás következett, a nyolc csapat bármelyike bármelyikkel összetalálkozhatott, avagy az úgymond a „kicsik” is reménykedhettek a négyes döntőbe jutásra.

Nos, Fortuna úgy hozta, hogy a Honvéd a Szolnokot, a Vasas az OSC-t, a Kaposvár pedig az Egert kapta. A negyedik párban az Euro Kupa-selejtezőt hibátlan mérleggel záró Ferencváros és a Miskolc találkozik.

A tervek szerint az első mérkőzéseket november 25-én játsszák, és rögvest másnap, 26-án következhet a második felvonás. A továbbjutók a négyes döntőbe kerülnek, amelyet kijelölendő helyszínen, december 2-3-án rendeznek.

BENU Férfi Magyar Kupa

A negyeddöntő párosítása
Racionet-Honvéd-Szolnoki Dózsa
Ferencváros-PQS Waterpolo-PannErgy-Miskolci VLC
VasasPlaket-A-Híd-OSC-Újbuda
Kaposvári VK-ZF-Eger

Vélemény, hozzászólás?