Ismét Boli döntött, kilenc pontos előnyben a Fradi

Az éllovas és címvédő Ferencváros 1-0-ra nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott, és szerdán bepótolt találkozón.

Az Újpest álmos adogatásával kezdődött a mérkőzés, majd a Ferencváros a 7. percben a találkozó első helyzetéből megszerezte a vezetést: gyors összjáték után Boli 19 méterről, középről már üresen lőhetett a jobb alsóba. A folytatásban a ritmust olykor felpörgető vendégek Boli kiugratásaival veszélyeztettek, eközben az egyre inkább magára találó hazai együttes Simon lövéseivel – a szélső a 26. percben távolról a lécet találta el – keltett zavart Dibusz kapuja előtt.

Boli gólja:

A szünet után is nyílt maradt a játék, amelyben a korábbinál magasabb sebességi fokozatba kapcsolt Újpest húsz percen át irányított, de lehetőségeit nem tudta egyenlítésre váltani. A Ferencváros idővel átvette a kezdeményezést, teljesen ellenőrzése alatt tartotta a meccset. A vendégek előtt több helyzet adódott, hogy újabb góllal lezárják a mérkőzést, de könnyelmű hibákat vétettek, így nem változott az eredmény.

A hajrában Burekovic felrúgta Lovrencsicset a vendégek 16-osánál, ezért megkapta második sárga lapját, és idő előtt mehetett az öltözőbe.

Ahogy ősszel, úgy ezúttal is Boli egyetlen találata döntötte el a fővárosi derbit. A Ferencváros ezzel a találkozóval utolérte a mezőnyt, az éllovas előnye a tabellán kilenc pontra nőtt a második helyezett MOL Fehérvárral szemben.

Az Újpest rossz sorozata tovább folytatódott a Ferencváros ellen: a lilák 2015 december közepe óta nem tudták legyőzni a zöldeket.

A fővárosiak előnye így immár kilenc pont a második helyezett MOL Fehérvár FC előtt.

OTP Bank Liga, a 20. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Újpest FC-Ferencvárosi TC 0-1 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Berke

Újpest: Pajovic – Balázs B., Heris, Ristevski, Burekovic – Nwobodo, Onovo (Koszta, 85.) – Simon (Perosevic, 79.), Rácz (Zsótér, 64.), Pauljevic (Calcan, 64.) – Novothny

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic – Haratin, Sigér (Vécsei, 89.) – Zubkov (Skvarka, 83.), Isael, Nguen (Somália, 68.) – Boli (Szihnyevics, 83.)

gólszerző: Boli (7.)
sárga lap: Burekovic (31., 92.), illetve Zubkov (71.), Boli (83.)
piros lap: Burekovic (92.)

OTP Bank Liga, 20. forduló:
Újpest FC-Ferencvárosi TC 0-1

február 8-án játszották:
MOL Fehérvár FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1
Paksi FC-Puskás Akadémia FC 0-2
Kisvárda Master Good-Kaposvári Rákóczi FC 5-3
Budapest Honvéd-ZTE FC 2-0
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 1-2

A tabella:
1. Ferencváros 25 18 5 2 47-20 59 pont
2. MOL Fehérvár FC 25 15 5 5 47-23 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37-21 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39-31 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35-33 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25-32 34
7. Kisvárda Master Good 25 9 4 12 35-36 31
8. Debreceni VSC 25 9 3 13 37-46 30
9. Újpest FC 25 8 5 12 31-38 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30-42 28
11. ZTE FC 25 7 7 11 34-37 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 25 3 1 21 19-57 10

A 26. forduló programja:

május 29., péntek:
Kaposvári Rákóczi FC-Zalaegerszeg 20.00

május 30., szombat:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 16.55
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 19.00
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 21.05

május 31., vasárnap:
Budapest Honvéd-Debreceni VSC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 18.55
Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 21.05

A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája:

11 gólos:
Lanzafame (Budapest Honvéd)

10 gólos:
Radó (Zalaegerszeg)

9 gólos:
Hodzic (MOL Fehérvár)

8 gólos:
Boli (Ferencváros), Feczesin (Újpest), Zivzivadze (Mezőkövesd), Zubkov (Ferencváros)

7 gólos:
Bobál G. (Zalaegerszeg), Cseri (Mezőkövesd), Futács (MOL Fehérvár), Grozav (Kisvárda), Gyurcsó (Puskás Akadémia), Henty (Puskás Akadémia), Isael (Ferencváros), Könyves (Paks), Szécsi (Debrecen), Vanecek (Puskás Akadémia),

6 gólos:
Adeniji (Debrecen), Garba (Debrecen), Nguen (Ferencváros), Petrjak (MOL Fehérvár), Varga R. (Ferencváros)

5 gólos:
Ádám M. (Kaposvár), Böde (Paks), Hahn (Paks), Ivanovski (Diósgyőr), Knezevic (Puskás Akadémia), Tischler (Kisvárda)

4 gólos:
Besirovic (Mezőkövesd), Berecz (Mezőkövesd), Gosztonyi (Kisvárda), Ikoba (Zalaegerszeg), Iszlai (Diósgyőr), Moutari (Budapest Honvéd), Novothny (Újpest), Sigér (Ferencváros), Urblik (Puskás Akadémia), Varga K. (Debrecen)

3 gólos:
Bódi (Debrecen), Brkovic (Diósgyőr), Hasani (Diósgyőr), Jurina (Mezőkövesd), Karnyicki (Mezőkövesd), Lucas (Kisvárda), Milanov (MOL Fehérvár), Mitrovic (ZTE), Molnár G. (Diósgyőr), Nagy D. (Mezőkövesd), Rui Pedro (Diósgyőr), Sajbán (Mezőkövesd/Paks), Sesztakov (Diósgyőr), Stopira (MOL Fehérvár), Trujic (Debrecen), Viana (Kisvárda), Windecker (Paks), Zsótér (Újpest)

2 gólos:
Balázs Zs. (Kaposvár), Bamgboye (MOL Fehérvár), Bedi (Zalaegerszeg), Bőle (Ferencváros/Zalaegerszeg), Calcan (Újpest), Cukalasz (Kisvárda), Gazdag (Honvéd), Hegedűs D. (Kaposvár), Juhász (MOL Fehérvár), Koszta (Újpest), Kovács I. (MOL Fehérvár), Kravcsenko (Kisvárda), Kundrák (Debrecen), Leandro (Ferencváros), Lesjak (Zalaegerszeg), Márkvárt (Diósgyőr), Melnyik (Kisvárda), Musliu (MOL Fehérvár), Nagy R. (Kaposvár), Nego (MOL Fehérvár), N’Gog (Budapest Honvéd), Nikolics (MOL Fehérvár), Nwobodo (Újpest), Onovo (Újpest), Remili (Paks), Silye (Mezőkövesd), Szabó J. (Paks), Stieber (ZTE), Tabakovic (Diósgyőr), Tajti (Diósgyőr)

1 gólos:
Aliji (Honvéd), Babati (ZTE), Bacsa (Diósgyőr), Balázs B. (Újpest), Balogh B. (Paks), Banó-Szabó (Budapest Honvéd), Barczi (Zalaegerszeg), Batik (Budapest Honvéd), Ben-Hatira (Budapest Honvéd), Bor (Paks), Blazic (Ferencváros), Bumba (Kisvárda), Csiki (Kaposvár), Devecseri (Zalaegerszeg), Egerszegi (Diósgyőr), Elek Á. (MOL Fehérvár), Ene (Kisvárda), Favorov (Puskás Akadémia), Fodor (Kaposvár), Golgol (Puskás Akadémia), Haris (Debrecen), Hegedüs L. (Puskás Akadémia), Houri (MOL Fehérvár), Huszti (MOL Fehérvár), Ihnatenko (Ferencváros), Karaszjuk (Kisvárda), Kálnoki-Kis (Honvéd), Kelemen (Paks), Kinyik (Debrecen), Kulcsár (Paks), Kusnyír (Debrecen), Litauszki (Újpest), Marcolini (Kisvárda), Nagy J. (Kaposvár), Nagy K. (Kaposvár), Nagy T. (Kaposvár), Neszterov (Mezőkövesd), Nikolov (MOL Fehérvár), Oliveira (Kisvárda), Obradovic (Kisvárda), Papp K. (Paks), Pátkai (MOL Fehérvár), Pauljevic (Újpest), Pávkovics (Debrecen), Pillár (Mezőkövesd), Polgár (Diósgyőr), Prosser (Diósgyőr), Rubus (Kisvárda), Sankovic (Újpest), Sassa (Kisvárda), Simon K. (Újpest), Slagveer (Puskás Akadémia), Sós (Puskás Akadémia), Spirovski (Ferencváros), Szakály A. (Kaposvár), Szatmári (Debrecen), Szélpál (Paks), Szignyevics (Ferencváros), Szolnoki (Puskás Akadémia), Tömösvári (Kaposvár), Tőzsér (Debrecen), Uzoma (Budapest Honvéd), Vajda (Mezőkövesd), Vanacek (Puskás Akadémia), Van Nieff (Puskás Akadémia), Vlasko (Puskás Akadémia)

öngól:
Fodor (Kaposvár, a Diósgyőr ellen), Lanzafame (Budapest Honvéd, az Újpest ellen), Rubus (Kisvárda, a MOL Fehérvár ellen), Berecz (Mezőkövesd, az Újpest ellen), Nagy T. (Kaposvár, a MOL Fehérvár ellen), Kinyik (Debrecen, a Ferencváros ellen)

fotó: MTI/Koszticsák Szilárd