Japán-magyar együttműködés asztaliteniszben

Japán edzőpartnerek érkeznek majd Magyarországra, magyar versenyzők pedig a csikumai edzőközpontban vehetnek részt közös gyakorlásokon a Magyar Asztalitenisz Szövetség és a japán város képviselői által szerdán aláírt együttműködési megállapodás értelmében.

A részletekről tartott sajtótájékoztatón a hazai szövetség elnöke kiemelte, hogy Japánban és Magyarországon is már mindenki a 2020-as tokiói olimpiára tekint előre, de itthon kiemelt figyelem kíséri a 2019-es budapesti világbajnokságot is. Nátrán Roland elmondta, hogy az együttműködés azért is hasznos, mert az akklimatizáció különösen fontos egy olyan jelentős esemény, mint olimpia előtt, másrészt a japán asztalitenisz ma már erős vetélytársa a sportágat uraló kínainak.

„Mindkét ország versenyzői messze előttünk járnak, ezt a távolságot szeretnénk csökkenteni a jövőben” – fogalmazott.

A megállapodás elsősorban a 2020-as olimpiára fókuszál, de tartalmazza az utánpótlás és parasport fejlesztését is.

Az MTI kérdésére az elnök elárulta, hogy a budapesti világbajnokságra meghívta Csikuma városának küldöttségét, a vb után pedig odautazik edzőtáborba a magyar válogatott.

Okada Akijo, Csikuma polgármestere arról beszélt, hogy Japánban sok helyen zajlanak az olimpiai építkezések, nemcsak Tokió, hanem más városok is készülnek a vendégek, többek között az edzőtáborozni érkezők fogadására. Jelezte, Csikuma Tokiótól vasúton mintegy másfél órás távolságra van, így ideális helyszíne az akklimatizálódásnak. Kiderült az is, hogy Csikumában már ugyanolyan asztalokon készülhetnek a versenyzők, mint amilyeneken az olimpián fognak játszani.

A Budapesten tartózkodó héttagú delegáció szerda délután a magyar válogatott asztalitenisztermében, az Ormai csarnokban találkozik a magyar nemzeti csapatokkal és szövetségi kapitányaival.

(MTI)