Jászapáti hatodik lett 1500 méteren Phjongcshangban

Jászapáti Petra a pontszerző hatodik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpia szombati napján.

Jászapáti a második magyar pontszerző a dél-koreai játékokon, egy hete Liu Shaolin Sándor ötödik lett ugyanezen a távon. Azt megelőzően legutóbb a 2006-os, torinói játékokon volt egyéniben magyar pontszerző, akkor Knoch Viktor ötödik, míg Huszár Erika éppen ebben a számban negyedik lett.

A 19 éves magyar sportoló a világ legjobb rövidpályás gyorskorcsolyázóival állt rajthoz a hétfős futamban, hogy harcba induljon az ötkarikás érmekért. A phjongcshangi bajnok olasz Arianna Fontana és a holland Jorien ter Mors, a világbajnok dél-koreai Csoj Min Dzsong, vagy éppen az 500 méteren bronzérmes kanadai Kim Boutin is esélyes volt a végső sikerre, de a kínai Li Csin-jüt, vagy a másik hazai gyorskorcsolyázót, Kim Alangot sem lehetett leírni.

A szegedi versenyző a négyes pozícióból rajtolt, és a hatodik helyet foglalta el az első körökben, amikor viszonylag lassú tempóban haladtak a versenyzők. Tízzel a vége előtt fokozódott az iram, Jászapáti hetedikként „vonatozott”, nem kockáztatott semmit. Akkor próbálkozott előrelépéssel, amikor az utolsó négy körre öldöklővé vált a harc az élbolyban, a tempó pedig a lehető legnagyobb volt. Jászapáti végül az erejével teljesen elkészülő Fontanát utasította maga mögé.

A győzelem Csoj Min Dzsongé lett, aki hat világbajnoki címe után ért a csúcsra, ráadásul fölényesen, mert az utolsó körben megnyugtató előnyt szerzett magának. Másodikként Li, harmadikként Boutin haladt át a célvonalon.
Minden futamra úgy mentem fel, hogy ez lesz az utolsó, és arra gondoltam, hogy majd holnap ráérek pihenni” – mondta Jászapáti a döntő után. Hozzátette: az elődöntőben nyolc körrel a vége előtt azt hitte, hogy – a kimerültségtől – elhányja magát, „de az nagyon ciki lett volna”. A végén aztán sikerült megelőznie a kínai lányt és nagyon boldog volt, hogy meglesz a B döntő. „Aztán szinte el se hittem, hogy a fináléban futhatok a bukás miatt” – emelte ki.

Hozzátette: a döntős szereplésre bónuszként tekintett, illetve az egész felkészülése megkoronázását látta benne.

Eredmények:
Rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 méter, olimpiai bajnok:
Csoj Min Dzsong (Koreai Köztársaság) 2:24.948 perc
2. Li Csin-jü (Kína) 2:25.703
3. Kim Boutin (Kanada) 2:25.834
…6. Jászapáti Petra 2:26.138
Bácskai Sára Lucát kizárták a selejtezőben.

(MTI)

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt