Junior torna-vb: Kezdetét veszi a jegyértékesítés, bemutatták a promófilmet – videó

A héten elindul a jegyértékesítés az I. Junior Torna Világbajnokságra – derült ki a szervezők által megtartott győri sajtótájékoztatón, ahol a vb hivatalos promófilmje is bemutatásra került.

A hétfői eseményen Borkai Zsolt, Győr város polgármestere beszámolt az előkészületekről. A sajtótájékoztatón dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke, Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára és Berki Krisztián olimpiai bajnok is részt vett.

Elhangzott: a nézők a belépőt a jegymester.hu oldalon vásárolhatják meg a sporttörténelmi világbajnokságra, a nemzetközi szövetség (FIG) ugyanis első alkalommal írta ki a junior korosztály számára a vb-t.

Borkai Zsolt bízik a vb magas színvonalú lebonyolításában. „Szeretett sportágam szeretett városában rangos világbajnokságot rendezünk. Győrben egyébként komoly hagyománya van a tornasportnak, de a hagyományok mellett remélem jövője is van a sportágnak. Szeretnénk a jövőben több nagy nemzetközi versenyt vendégül látni, a 2017-es EYOF után ehhez most az kell, hogy magas színvonalú vb-t rendezzünk nyáron.” – fogalmazott Borkai Zsolt.

Nagy öröm számunkra, hogy először Magyarország adhat otthont a junior torna-világbajnokságnak. Biztos vagyok abban, hogy Győr városával karöltve emlékezetessé tesszük ezt a sporttörténelmi eseményt!” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke.

Berki Krisztián olimpiai bajnok kiemelte: a fiatalok figyelmét napjainkban sok minden leköti, ezért a sport háttérbe szorul.

Az ilyen nemzetközi rangos események hihetetlenül hasznosak az utánpótlás szempontjából. Ez a vb sokat lendíthet a tornasporton, remélem, hogy a Győrben látható tehetséges fiatalok által bemutatott gyakorlatok hatására sokan döntenek úgy, hogy kipróbálják ez a szép sportágat.” – mondta Berki Krisztián.

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára beszámolt a nemzetközi érdeklődésről. „Dél-Amerikától Ausztráliáig folyamatosan érdeklődnek a világbajnokságról. Tudomásunk szerint a tengerentúli válogatottak egy héttel korábban érkeznek Győrbe, ahol a világ egyik legjobb edzőcsarnokában végzik el az utolsó simításokat” – összegzett a főtitkár.

A sajtótájékoztatón bemutatásra került a vb hivatalos promófilmje, amely mostantól az eseményt népszerűsítő valamennyi fórumon elérhető (weboldalak, közösségi média), a MATSZ youtube csatornájáról pedig letölthető. A Győrben elkészített filmben a többszörös junior válogatott Szujó Hanna és az ifjúsági olimpiai érmes Balázs Krisztián kapott főszerepet.

A szervező bizottság tájékoztatása szerint a minimozinak egy külön kis története van, Győr egyik népszerű játszóteréről a tornacsarnokba jutunk, ahol két gyakorlat mozzanatait láthatják a nézők: Szujó Hanna felemáskorláton, Balázs Krisztián pedig lólengésben mutatkozik be, és a végén természetesen az esemény szíves logója is megjelenik, hiszen Győr mindenkit SZÍVesen vár a világbajnokságra.

Eldőlt, hogy a fiatal tornászok új szereket kapnak Győrben. A vb után a hazai klubok is profitálhatnak ebből az infrastruktúrából, ugyanis a tornaszereket a világversenyre megvásárolja a MATSZ, később pedig kiadja azokat a fővárosi illetve vidéki egyesületeknek használatra.

Hugoo népszerűsíti a junior torna-világbajnokságot is. A győri kakas már a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előtt „kikelt”, azóta minden győri sporteseményen jelen van kabalafiguraként. A sporttörténelmi junior torna-világbajnokságnak is a győri kakas lesz a kabalaállata. A nevében a “Hu” Magyarországot jelöli, a “go” pedig a biztatást.

A világbajnokság június 27-én kezdődik és 30-áig tart.

A vb részletes programja:
június 23. Delegációk érkezése
június 24. Női – Férfi edzések
június 25. Férfi Pódiumedzés
június 26. Női Pódiumedzés
június 27. Férfi Egyéni Összetett Döntő, Csapatdöntő, Selejtező a Szerenkénti Döntőkre
június 28. Női Egyéni Összetett Döntő, Csapatdöntő, Selejtező a Szerenkénti Döntőkre
június 29. Női – Férfi Szerenkénti Döntők (Női Ugrás – Felemáskorlát, Férfi Talaj – Ló – Gyűrű)
június 30. Női – Férfi Szerenkénti Döntők (Női Gerenda – Talaj, Férfi Ugrás – Korlát – Nyújtó)
július 1. Delegációk elutazása

A világbajnokság hivatalos oldala:

www.jwchgyor2019.hu

fotók: Róth Tamás