Kedden magyar nap a központi szurkolói zónában

Mindhárom szurkolói zóna nagy népszerűségnek örvend a minszki Európa Játékokon, az első hétvégén a Sportpalotánál, a Csizsovka Arénánál és a Minszk Arénánál lévő fesztiválterületet is megtöltötte a közönség.

Az MTI helyszíni beszámolója szerint a központi szurkolói zónát az óvárossal szemben, a Sportpalotánál és annak tőszomszédságában lévő Palova Arénánál alakították ki a szervezők, itt minden napon más résztvevő nemzet mutathatja meg magát a fehérorosz szurkolóknak. A program szerint kedden magyar nap lesz a festői Szviszlocs folyó partján, ennek keretében este a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Pál István „Szalonna” és Bandája lép fel a színpadon.

Az úgynevezett fan zone-okban kivetítőkön egész nap lehet követni a sporteseményeket, emellett különböző zenei és kulturális programok várják a kilátogatókat amellett, hogy mindenki csillapíthatja éhségét és szomjúságát a sátrak alatt.

Természetesen a minszki multisport-esemény emléktárgyainak is minden helyszínen – így a versenyeknek otthont adó arénákban, csarnokokban is – van boltja, kapható póló, törölköző, hátizsák, sapka, kulcstartó, hűtőmágnes és gyermekjáték is – mind-mind az Európa Játékok logójával vagy kabalafigurájával, a kölyökróka Leszik képével díszítve.