Kerekes Gréta és Kozák Luca sem jutott elődöntőbe 100 gáton

Kerekes Gréta és Kozák Luca is jó teljesítményt nyújtott a női 100 méter gát előfutamaiban, ám egyéni csúcsaikhoz közeli idejük kevés volt a továbbjutáshoz a londoni atlétikai világbajnokság pénteki versenynapján.

Az öt előfutamból az első négy-négy helyezett, illetve idővel további négy futó jutott tovább az elődöntőbe.

A két magyar közül Kerekes az első futamban kapott helyett, s a hatodik helyen ért célba, méghozzá 13.15 másodperces eredménnyel, ami csupán öt századdal gyengébb egyéni csúcsánál. A 24 éves sprinter eredménye azért is értékes, mert kifejezetten erős, 1,4 méter/másodperces ellenszél fújt a futam alatt.

A néhány hete U23-as Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett Kozák a következő futamban indult, s bár féltávnál még úgy tűnt, hetedik-nyolcadik lesz, remek ritmusban futott a végén és az ötödik helyen végzett, centikkel elmaradva a negyediktől. Kozák 13.17 másodpercet futott, ami hét századdal lassabb egyéni csúcsánál.

Mindez azt jelentette, hogy helyezéssel nem tudtak továbblépni a magyar gátasok, az pedig a harmadik futam után vált biztossá, hogy az idejük is kevés lesz az elődöntőhöz.

Az esti programban egy magyar versenyző lesz érdekelt: Halász Bence a férfi kalapácsvetés fináléjában lép majd dobókörbe.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?