Készen áll a szezonkezdésre Sebestyén Peti és az OXXO Hungary Yamaha-Toth Team csapata

Hivatalosan is megkezdődött a 2020-as Supersport-világbajnokság szezonja Ausztráliában.

A magyar csapat tájékoztatása szerint idén is 2 napot tesztelt a teljes mezőny az első versenyhétvége elrajtolása előtt. Az elmúlt hónapokban óriási munkát hajtott végre az OXXO Hungary Yamaha-Toth Team, hogy minden összeálljon. A VB egyetlen magyar pilótája, Sebestyén Peti, a tavalyi kiváló Hondás szereplése után idén Yamaha R6-ra váltott és egy átalakult, ám nagyon tapasztalt magyar csapat színeiben vág neki a bajnokságnak. A két napos teszt leginkább a rengeteg új körülmény összehangolásáról és a beállítások kipróbálásról szólt, ám Peti így is meggyőző tempót tudott motorozni és az összetett 13. helyen zárt.

Nagyon élveztem a tesztet, jó végre ismét versenykörülmények között motorozni és viszonyítási alapot látni a többi pilótához képest! Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt két napban, most ültem először az éles motoron és a mérnökök is most találkoztak először ezzel a géppel. Az ülés pozíciótól kezdve az infrastruktúrát, munkafolyamatokat, illetve az alapbeállításokat is az első napon teszteltük le és aztán kedden már tudtunk a geometriára, futóműre és elektronikára is koncentrálni. Rengeteg mindent kipróbáltunk, fontos volt, hogy több irányt is megnézünk és rájöjjünk mire hogyan reagál a motor. Gyorsan kiderült, hogy ami a Hondánál működik az itt nem fog, és ide teljesen új stratégia kell. A tempóm jónak tűnik, természetesen még szeretnék gyorsulni és az egy körös időmön is jelentősen javítani. Szerintem a komplett csomagban van bőven potenciál! Jól és precízen kell dolgoznunk! Kevés idő áll rendelkezésünkre, így fontos lesz a percek hatékony kihasználása. Már nagyon várom, hogy kezdjünk!” – összegzett a fiatal motoros.

Ifj. Tóth Imre, csapatfőnök is elégedett a csapat teljesítményével:

Hasznos 2 tesztnapon vagyunk túl. Peti most ült igazából először a saját idei verseny motorján, azonban a múltkori tesztnapok miatt egy alapbeállítás elképzelés volt már a fejünkben. A két nap alatt ezt a beállítást kellett véglegesíteni úgy, hogy Peti komfortosnak es magáénak érezze a gépet. Rengeteg dolgot kipróbáltunk, főleg „balance” és geometria szinten sikerült folyamatosan előre lépni. Peti továbbra is remek formában van, a szerelők profi munkát végeztek, úgy látom teljesen készen állunk a hétvégi első versenyre. A motor erős, a szerelő gárda tökéletes, úgy latom a pilóta is már teljesen ráérzett a Yamahára, innentől kezdve bármi összejöhet! Fő, hogy megtartsuk az eddigi nyugodt es hasznos munkamenetet és az eredmények már a hétvégén látszódni fognak! Köszönöm Peti és a csapat munkáját!”

Tökölyi László, az OXXO Racing elnöke is elkísérte az újonnan alakult csapatot az első megmérettetésre:

Figyelembe véve, hogy olyan ikonikus csapatok, mint a Pedercini vagy a Kiefer végül el sem tudott indulni a bajnokságban, mi pedig itt vagyunk, ez már önmagában is óriási fegyvertény! A csapat minden várakozáson felül teljesített a 30 órás utazás után, csupán 5 órájuk volt pihenni és alkalmazkodni az időeltolódáshoz. Reggel 7t-ől hajnali 3-ig dolgoztak, hogy minden összeálljon a kezdéshez, majd rövid alvás után hétfőn elkezdődött az első edzésnap. Peti először ült fel a motorra, körről körre gyorsult, és 1 mp-re van a mezőny elejétől. Mindenki erőn felül teljesített, ráálltunk arra a pályára, amin haladni fogunk!

A 2020-as Supersport TV közvetítéssel kapcsolatosan még kevés hivatalos információ látott napvilágot. A Eurosport csatornáin a legtöbb futam látható lesz a jövőben, viszont sajnos az ausztrál Supersport versenyt egyik magyar médium sem fogja élőben leadni. A legfrissebb hírekért érdemes lesz Sebestyén Peti és az OXXO Racing oldalát követni!

fotók: OXXO Hungary Yamaha-Toth Team