Keszthelyi Vivien: Szeretnék örömöt és dicsőséget szerezni Magyarországnak

Keszthelyi Vivien autóversenyzőként örömöt és dicsőséget szeretne szerezni az országnak a Formula kategóriában, a világban pedig minél nagyobb megbecsülést a magyaroknak.

Keszthelyi Vivien az egyetlen magyar autóversenyző a világ női pilótáinak rendkívül szűk elitjéből, akinek esélye lehet a Forma-1-ig eljutni – számolt be a magyar versenyzőnő csapata. És ahogyan azt fiatal kora ellenére az eddigi túraautó, majd GT versenyzői pályafutása során már többször bizonyította, képes felvenni a versenyt a legjobbakkal is. A számottevően nagyobb kihívást jelentő Formula 3 kategóriában továbbra is kemény munkával készül, folyamatosan fejlődik, és mindent megtesz, hogy minél feljebb kerüljön a kijelölt egyre magasabb lépcsőkön, és amikor lehetőség nyílik rá, ő legyen az első magyar női pilóta az autóversenyzés királykategóriájában.

A kezdetek

A sokszínűség az autóversenyzésben is egyre fontosabbá válik: Keszthelyi Vivien 13 éves kora óta, fiatal lányként, lépésről lépésre keményen küzd, hogy az egyre magasabb nemzetközi szinteken is jó eredményeket elérve, felhelyezze Magyarországot a térképre a férfiak uralta autósportban. Eddigi teljesítményével sikerült magára felhívnia a figyelmet: a túraautó és GT kategóriákban elért sikereket követően mára már az első szezonok tekintetében ő a nemzetközi Formula kategória történetének legeredményesebb magyar pilótája.

Karrierje kezdete óta a fiatal autóversenyző zajos körülmények között végzi felkészülését. A pálya aszfaltján legalább annyi időt töltött, mint otthona melegében. Már a legelejétől számtalan képzésen, fizikai, illetve vezetéstechnikai edzésen, versenyen vett részt a különböző nemzetközi versenypályákon.

A nemzeti versenyeken elért kimagasló eredményei után, 2014-ben Keszthelyi az iskola mellett már az FIA Swift Cup Europe nemzetközi sorozatban indult. Azóta a versenyzés számára nem csak hobbi, hanem a munkája. Főleg, hogy egy évvel később, először az Swift Cup Austria promotere ültette be saját költségén az osztrák sorozatba, majd az azt következő idényben a német Audi figyelt fel rá, aminek köszönhetően az Audi Sport Racing Academyn folytatta a professzionális autóversenyzéshez szükséges ismeretek elsajátítását, akkor már teljes egészében a vezetésre koncentrálva.

A kihívás

2015 őszétől az Audi versenyakadémia első női versenyzőjeként folytatta tanulmányait, így aztán a mai napig ő az egyetlen magyar pilóta, aki az autóversenyzők részére fenntartott gyári akadémián pallérozódhatott, ahol a teljes körű, mindenre kiterjedő oktatás során évről-évre profi autóversenyzői tudást, tapasztalatokat szerzett.

Tizenöt éves korától már az Audival folytatta a sikeres túra- és GT-autós versenyzést, ezekben a kategóriákban Vivien 3 év alatt 3 bajnoki címet és közel nyolcvan dobogós helyezést szerezve zárta túraautós pályafutását.

Karrierjének kétségtelenül egyik legnagyobb lépcsőfoka már háromszoros túraautó-bajnokként, 18 évesen érkezett el, amikor számára addig ismeretlen terepre tért, és a Formula kategóriában, a Forma-3-ban folytatta.

Ezt a döntést meg kellett hozni, miután a túraautózás csúcsát jelentő DTM átalakuláson ment keresztül, és az Audi már korábbi formájában nem kívánt részt venni benne. Maradhattam volna a GT kategóriában, vagy a magasabb lépcsőfok, a Formula 3 kategória volt a következő opció, utóbbit választottuk. Hatalmas kihívásnak tűnt, a kezdetekre egy a világ javarészt formula kategóriában versenyző pilótanőinek indított tehetségkutató jóvoltából került sor, hasonlónak köszönhetően korábban már a túraautó kategóriában, férfiak között is indultam. Itt is sikerült bekerülnöm a világ legjobb 20 női autóversenyzője közé. Azelőtt ebben a kategóriában nem nyílt lehetőségem próbára tenni magam, ugyanis szüleim komolyan aggódtak a nyitott karosszériás versenyzés veszélyei miatt, de amikor a Forma-1-ben, majd azt követően a Forma-2-ben és 2019-ben a Forma-3-ban is bevezették a fej védelméért felelős Halo biztonsági fémvázat, már megengedték, hogy kategóriát váltsak” – fogalmazott a magyar pilóta.

Ez természetesen hatalmas változás volt számomra, hiszen a Formula kategória nem hasonlítható össze a túraautós versenyzéssel, ezért mindent, szinte elölről kell megtanulnom, kitapasztalnom. Ezzel együtt egy hatalmas kihívás is, amibe örömmel vágtam bele, mivel minden esetben az a célom, hogy fejlődjek és még jobb versenyzővé váljak. Mindazonáltal tisztában vagyok vele mennyire nehéz a csúcsra vezető út” – tette hozzá.

A maximum a minimum

Az autósport királykategóriáját célul kitűző Keszthelyi Vivien a legkevésbé sem kíméli magát. „Képesnek kell lenni a végsőkig a pályán mozgatni az autót, és időről időre a maximumon vezetni” – magyarázta a még mindig csak 20 éves pilóta.

 

Csak akkor lehet a leggyorsabb kört megtenni, ha a lehető legkésőbb fékezel, tökéletes a fordulási pont, a lehető leghamarabb gyorsítasz, az ideális vonalon haladsz, aztán megint elegendő sebességet viszel be a következő kanyarba – ezt az egész versenytáv alatt, körönként általában 10-15 kanyarral. Ez minden körben tized, századmásodperc pontossággal ismétlődik, többek közt a gumik és az üzemanyag fogyásából, valamint pálya hőmérsékletből adódóan folyamatosan változó körülmények között. Mindezt úgy, hogy a legkisebb hiba is végzetes lehet” – mondta Keszthelyi Vivien, hozzátéve, a verseny végén az lesz a legjobb, aki tudja, hogyan lehet kihozni ezt a Formula versenyautóból.

Reményei szerint sokan követik majd a példáját: „Szeretnék örömöt és dicsőséget szerezni az országnak, a világban pedig minél nagyobb megbecsülést a magyaroknak. Napjainkban és a jövőben pedig, ha csak egyetlen kislány vagy kisfiú a hazánkban vagy a világban miattam, illetve az általam bejárt út miatt választja ezt a csodálatos sportágat és sikeres lesz, már akkor megérte a sok belefektetett munka”.

 

fotók: VRS Sport Group