Két újonc Gera Zoltán keretében

Gera Zoltán kijelölte az U21-es válogatott keretét a november 14-i, északírek elleni és a november 18-i, Ausztria ellen felkészülési mérkőzésekre.

Az mlsz.hu hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a 2021-es, magyar-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő U21-es válogatott idei utolsó felkészülési mérkőzéseit játssza november 14-én és 18-án. Az első játéknapon Észak-Írországba utazik és Enniskillen városában lép pályára a házigazdák ellen. Négy nappal később, november 18-án, 19 órakor a Puskás Arénát is „felavatja” a csapat, így a magyar szurkolóknak rövid időn belül újabb alkalmuk nyílik belülről megcsodálni a stadiont, és azok is megnézhetik a főváros új ékességét, akik lemaradnak a november 15-i Magyarország-Uruguay A-válogatott nyitómérkőzésről (a mérkőzésre szóló jegyvásárlási lehetőségekről hamarosan információkat adunk).

Gera Zoltán keretében két olyan labdarúgó van, aki eddig nem szerepelt az U21-es válogatottban. Az 1998-as születésű, vajdasági származású Szőke Adrián a holland élvonalbeli Heracles játékosa, és korábban még sosem lépett pályára magyar színekben, eddigi csak a szerb U18-as együttesben szerepelt válogatott szinten. A másik újonc, Varjú Benedek a keret legfiatalabb játékosa, ő 2001-ben született, néhány hete még az U19-es válogatottal játszott Európa-bajnoki selejtezőt.

Továbbra is a csapatépítés fázisában járunk, ezt jelzi az is, hogy újabb labdarúgókat próbálunk ki az előttünk álló mérkőzéseken – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán. – Szeretnénk több játékelemben is előrelépni, fontos, hogy mindkét mérkőzésen végig stabil maradjon a védekezésünk, és az előző meccsek megmutatták, hogy támadójátékban is fejlődnünk kell. Próbáltunk minél több információt szerezni a két ellenfelünkről, az északírek fizikálisan erősek, darálós futballt játszanak, míg az osztrákok egyik nagy erőssége, hogy nagyon gyorsak az átmeneteik, így figyelnünk kell arra, hogy ne hagyjunk előttük területeket. Eddig négy mérkőzés van mögöttünk, amelyek egyelőre nem igazán bővelkedtek sikerélményekben, úgy gondolom, nagy lendületet adna a csapatnak, ha sikerülne nyernünk és önbizalmat szerezni a folytatásra. Nagyon örülök, hogy a csapat a Puskás Arénában játszhatja utolsó idei mérkőzését, ez óriási plusz motivációt jelent a csapatnak és a stábnak egyaránt.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (ZTE)
Varga Ádám Gábor (Soroksár)
Varga Ádám (Duna-Aszfalt)

Védők:

Varjas Zoltán (Komárno)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Varjú Benedek (MTK Budapest)
Tóth Bence (Vasas)
Bolla Bendegúz (ZTE)
Kovács Krisztián (Győri ETO)

Középpályások:

Szabó Bence (DVTK)
Kiss Bence (Haladás)
Tajti Mátyás (Zagleibe Lubin)
Schafer András (Chievo)
Banó-Szabó Bence (Honvéd)
Palincsár Martin (MTK Budapest)
Majnovics Martin (Mattersburg)
Szalai Attila (Apollón)

Támadók:

Kundrák Norbert (DVSC)
Bíró Bence (Guimaraes)
Szőke Adrián (Heracles)
Kovácsréti Márk (Kisvárda)
Szánthó Regő (Győri ETO)
Szabó Máté (Budafok)