Kétgólos szegedi győzelem a BL-ben

A jól hajrázó MOL-Pick Szeged 30-28-ra legyőzte a vendég horvát PPD Zagreb csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában, így megerősítette ötödik helyét a csoportban.

Az edzőváltáson átesett vendégek az elmúlt időszakban egyre jobb formában játszottak, és ezt Zlatko Saracevic tanítványai most bizonyították is. Együtt haladt a két csapat 4-4-ig úgy, hogy a szegedieknek mindig egyenlíteniük kellett. A folytatásban elléptek a horvátok, és magabiztosan őrizték két-három-négy gólos előnyüket.

A második félidőt jobban kezdték a Tisza-partiak, és amikor a 42. percben feljöttek 19-18-ra, időt kértek a vendégek. A hazaiak lendülete így is megmaradt, hét perccel később pedig már – először a mérkőzésen – vezettek (23-22). A Zágráb nem roppant meg, és innen váltott vezetéssel folytatódott a küzdelem. A hajrában a Szeged jobban összpontosított, sorozatban négyszer betalált, még Sierra kapus is eredményes volt, aki egész pályás gólt dobott az ellenfél üresen hagyott kapujába.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 13. forduló:

A csoport:
MOL-Pick Szeged – PPD Zagreb (horvát) 30-28 (11-15)

Az állás:
1. Vardar Szkopje (macedón) 20 pont/12 mérkőzés
2. Barcelona (spanyol) 18/13
3. HBC Nantes (francia) 17/12, 3.
4. Rhein-Neckar Löwen (német) 14/12
5. MOL-Pick Szeged 13/13
6. Orlen Wisla Plock (lengyel) 6/12 (322-345)
7. PPD Zagreb (horvát) 6/13 (325-369)
8. IFK Kristianstad (svéd) 6/13 (328-391)

A csoportok első helyezettjei a negyeddöntőbe jutnak. A második helyezettek az alsó ágról, a 3-6. helyezettek pedig a felső ág másik csoportjából kapnak ellenfelet a nyolcaddöntőben.

Vasárnap játsszák:

B csoport:
Flensburg-Handewitt (német) – Telekom Veszprém 17.00

(MTI)

MTI Fotó: Czagány Balázs