Kétgólos tatabányai győzelem

A Tatabánya 26-24-re nyert a Balatonfüred otthonában a férfi kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

Az első félidőben csak egyszer, 1-0-nál vezettek a legutóbbi öt szezonban egyaránt bronzérmes vendégek, akik közül sérülés miatt Juhász Ádám, Pásztor Ákos és Ancsin Gábor is hiányzott. Ezt követően fordított, sőt Szöllősi Balázs vezérletével elhúzott a Balatonfüred, így a Tatabánya vezetőedzője, Vladan Matics már a hetedik percben időt kért. A hazaiak előnye nem nőtt tovább, sőt a szünet előtt Balogh Zsolt irányításával felzárkózott a vendégcsapat – számolt be szerda este az MTI.

A Tatabánya a második felvonás elején piros lap miatt elveszítette bosnyák védekező-specialistáját, Vladimir Vranjest, a folytatásban pedig ismét háromgólos hátrányba került. A meccs háromnegyedénél 21-19-re vezettek a fürediek, ám a folytatásban egy 6-2-es sorozattal ismét fordítottak a vendégek, és a szoros végjátékban már nem hagyták kicsúszni kezeik közül a sikert.

A mezőny legeredményesebb játékosa a füredi Szöllősi Balázs, illetve a tatabányai Balogh Zsolt volt, egyaránt hét góllal.

Eredmény:
Balatonfüredi KSE-Grundfos Tatabánya KC 24-26 (14-13)

A tabella:
1. MOL-Pick Szeged 10 10 – – 361-235 20 pont
2. Telekom Veszprém 10 10 – – 366-240 20
3. HE-DO B. Braun Gyöngyös 9 6 – 3 268-242 12
4. Grundfos Tatabánya KC 10 6 – 4 278-260 12
5. FTC-HungaroControl 9 6 – 3 255-239 12
6. Csurgói KK 10 5 1 4 252-259 11
7. Balatonfüredi KSE 10 5 1 4 274-282 11
8. Sport36-Komló 10 4 1 5 253-264 9
9. Eger SZSE 9 4 1 4 242-274 9
10. Dabasi KC 10 3 1 6 248-286 7
11. Mezőkövesdi KC 8 1 2 5 191-234 4
12. Budakalász 9 1 – 8 225-264 2
13. Orosházi FKSE-Linamar 9 1 – 8 223-274 2
14. Váci KSE 9 – 1 8 201-284 1