Kétgólos veszprémi vereség a BL-ben

A Telekom Veszprém 32-30-ra kikapott a vendég dán Aalborg HB csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, szerdán.

A hazaiak keretéből ezúttal Lékai Máté, Dejan Manaszkov, Manuel Strlek, Danyiil Siskarjov, Rodrigo Corrales és Jorge Maqueda hiányzott – számolt be az MTI.

A vendégek kezdték jobban a meccset, mert rendkívül gyors támadásaik végén hatékonyan lőttek, a veszprémieknél pedig komoly problémák voltak a visszarendeződéssel. A tizedik percben még csak egy találattal vezetett az Aalborg, amely ezt követően olykor akadálytalanul szerezte góljait, és a 17. percben már 7-14 volt az állás. Közben David Davis vezetőedző időt kért, kapust cserélt, ám a helyzet eleinte nem változott, minden játékelemben – és Simon Gade jóvoltából a kapusposzton is – jobbak voltak a dánok.

Az első félidő utolsó tíz percében szigorúbban védekezett, és valamivel pontosabban lőtt a Veszprém, egy 5-1-es sorozattal csökkentette a különbséget, ám a szünetben így is háromgólos hátrányban volt.

A második felvonás elején is jól védekeztek a vendégek, a Veszprém játékából hiányzott az átütőerő, ám Székely Márton bravúros védéseire alapozva sikerült felzárkóznia (21-22). A házigazdák csapatként és egyénileg sem teljesítettek úgy, hogy összejöhessen az egyenlítés. Buster Juul-Lassen vezérletével megint ellépett az Aalborg, de Petar Nenadic és Rasmus Lauge Schmidt találataival ismét visszakapaszkodott a Veszprém (30-31).

A hazaiak emberhátrányban fejezték be a meccset, és bár támadhattak az egyenlítésért, Nenadic a kapu mellé lőtt, majd Juul-Lassen beállította a végeredményt, így kilenc góllal ő lett a mezőny legeredményesebb játékosa.

A két csapat negyedik egymás elleni mérkőzésén két veszprémi siker mellett másodszor nyert az Aalborg.

A három vereséggel álló MOL-Pick Szeged csütörtökön Máthé Dominik csapatát, a norvég Elverumot látja vendégül, az öt győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel rendelkező veszprémiek pedig egy hét múlva a német THW Kiel együttesét fogadják a BL csoportkörében.

A veszprémiek legutóbb tavaly szeptemberben veszítettek tétmeccset hazai környezetben, akkor a német THW Kiel volt az ellenfelük a BL-ben. A magyar bajnoki címvédő ezúttal mindössze kétszer, 1-0-nál és 2-1-nél vezetett.

Eredmény, csoportkör, 8. forduló, B csoport:
Telekom Veszprém-Aalborg HB (dán) 30-32 (16-19)

Telekom Veszprém: Székely, Cupara – Yahia 3, Moraes 1, Tönnesen 1, Nilsson 5, Markussen, Ligetvári, Marguc 2, Lauge 5, Blagotinsek, Nenadic 6, Mahé 1, Borozan 6
Aalborg Handbold: Gade, Aggefors – Jakobsen, Samuelsson 1, Barthold, Claar 1, Sandell 3, Christensen 3, Jensen 3, Jensen 1, Marcher, Christiansen 1, Mollgaard 7, Antonsen 4, Juul-Lassen 8
Hétméteresek: 3/3 ill. 7/6
Kiállítások:  12 perc ill. 10 perc

fotó: .MTI/Vasvári Tamás