Kétszer is kigolyózták

A mai öttusázók között aligha rúghatnánk labdába” – feltételezi Kelemen Péter, aki 50 éve lett világbajnok – Két olimpián is ott lehetett volna, de kigolyózták.

A kiegyensúlyozottság és a megbízhatóság jellemezte Kelemen Péter sportpályafutását, aki az első volt a magyar öttusázók között, akinek előbb a juniorok, majd a felnőttek mezőnyében is sikerült egyéni világbajnoki címet kiérdemelnie. Valójában egy tusában sem volt a szám nagyágyúja, viszont magas szintű átlagteljesítménnyel mind az ötben a legjobbak közé tartozott. Ezzel a tudásával  nagy csatákat tudott nyerni a nála jobb adottságokkal rendelkező vetélytársaival szemben, akik hol a lőállásban bakiztak, hol a lovaglást szúrták el, vagy éppen a vívó páston vesztették el a fonalat. Más lapra tartozik, hogy Kelemen éppen arról a két olimpiáról maradt le, amelyek egybeestek pályafutása legjobb éveivel – írta az SzPress Hírszolgálat.. Visszagondolva a müncheni és a montreali nyári játékokra, ma is bosszúsan kell kimondania, hogy kétszer egymás után kigolyózták a nyári játékokra készülő csapatból. A két csalódás közül az első volt a fájóbb, a harmadiknak már nem állt elébe.

“Csak a forgatóköny változott”, mert kétszer is dr Nagy Imre golyózta ki

Már régen elástam a harci bárdot, de 1972-ben forrt a vérem, amikor dr. Nagy Imre szövetségi kapitány fittyet hányva a csapatösszeállítás írásban lefektetett elveire kigolyózott a csapatból, pedig minden feltételnek tökéletesen megfeleltem. Négy évvel később más volt a helyzet, bár a mellőzésem forgatókönyvét akkor is Nagy írta, aki már 1975-ben kijelentette, hogy az a hármas készülhet fel Montrealba, amelyik egy évvel korábban a világbajnokságon indul, és ott átviszi a lécet. Kancsal, Maracskó és Sasics elhozta az aranyakat Mexikóvárosból, ugyanők az olimpián harmadikok lettek az angolok és a csehszlovákok mögött. Hiába edzettem olykor majdnem kétszer annyit, mint a többiek, akik szintén nem kímélték magukat, és kezdtem jól az 1976-os évadot, a kapitány kötötte az ebet a karóhoz, a győztes csapatom nem változtatott.” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a jövőre élete 75. évét betöltő, tehát újra jubiláló Kelemen Péter, aki második fiának világrajövetele után a moszkvai olimpiának már nem futott neki.

Pályafutása csúcsának így megmaradt az 1970-es warendorfi világbajnokság, ahol a győztes csapatot erősítve az egyéni versenyt is megnyerte.

Minden klappolt, semmi sem akadályozott a csúcs elérésében – folytatta. – Zavartalan volt a felkészülésem, fülig szerelmes voltam és ezért boldog, akadályt nem ismerő ember, Balczó András és Bakó Pál személyében pedig ragyogó versenyzőtársakra találtam. Ez volt a siker képlete, semmi más. A pályán valójában soha nem vallottam kudarcot, amit az adottságaim nem adtak meg nekem, azt kemény munkával pótoltam ki.

Sok öttusázóhoz hasonló úszóként kezdett, és csak aztán váltott át arra a sportra, amelynek a sokszínűsége és a változatossága vonzotta a legjobban.

Az edzésekbe szeretett bele

Valójában az edzésekbe szerettem bele, amelyek egyre magasabb mércét állítottak elém, de azt is megmutatták, hogy hol tartok, miben és mennyit fejlődtem, melyik az a szám, amelyikben rá kell kapcsolnom. Ez a vonzódás addig tartott, amíg a futószámunk az erdei ösvényekről és a ligetekből a jobb követhetőség és a nagyobb látványosság jelszavával nem került át a nyílt terepre. Teret nyert a hendikeprajtos futás, amiben már kevesebb örömömet leltem, pedig az még csak a jelzése volt annak, hogy a nemzetközi szövetség merész reformokra készül, majd később veszélyes játékba kezd. Azokat a versenyeket szerették igazán a szurkolóink, amelyek napokig tartottak. Akik nem tudtak kimenni a pályára, izgatottan várták az esti sporthíreket, hogy értesülhessenek a sorrend alakulásáról. Ehhez persze kellett Balczó Bandi misztikus jelensége is, aki sohasem szerette, ha aszkétának nevezték, meg amolyan csodalénynek, mert szerinte egyszerűen csak a dolgát végezte, két lábbal a földön állt.

Aggódik az öttusa jövője miatt

Kelemen úgy gondolja, hogy a 70-es évek legjobb öttusázói, magyarok és külföldiek aligha tudnának labdába rúgni a ma éllovasai között, bár az is igaz, hogy ez olyan feltételezés, mint amikor az almát a körtével hasonlítják össze

Aggódom a felpörgetett, az eladhatóság érdekében a tévé elvárásaihoz passzított öttusa jövőjéért, aminek igencsak a fejére nőtt a Laser Run. Kétségtelen, hogy a lézerlövészetes futás népszerűsége látványosan növekedik, de nyomába se ér a klasszikus öttusa szépségének, amelynek mi magyarok sokáig a zászlóvivői voltunk. Sajnos, ma már távolról sem” – hangsúlyozta a Békéscsabán élő Kelemen Péter, aki a visszavonulása után edzőként  Dél-Koreában is szerencsét próbált, de sportvezetőként és lőtérvezetőként is elismerésre méltóan tevékenykedett. Nem vágyik vissza Budapestre, annak viszont örülne, ha gyakrabban találkozhatna a fiaival, akik közül az idősebb angoltanárként Pekingben, a fiatalabb közgazdászként Zürichben keresi a kenyerét.

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)

Fotó: MTI és Kelemen Péter fényképgyűjteményéből