Ketten pályáznak a MOB elnöki tisztségére

A szerda délutáni határidőig Gyulay Zsolt és dr. Hajdu Balázs nyújtott be pályázatot a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségére. Mint ismert, a pozíciójában 2020. júniusában megerősített Kulcsár Krisztián január 31-ei hatállyal mondott le a tisztségről, az elnökválasztó közgyűlésre január 29-én kerül sor. A MOB új elnöke február elsejétől láthatja el a feladatát.

A 2017. május 2-án megválasztott Kulcsár Krisztián a december 30-ai közgyűlésen jelentette be lemondását. A MOB elnöksége ezt követően a január 12-ei, munkaterv szerinti idei első ülésén január 29-re hívta össze az elnökválasztó közgyűlést. A pályázati kiírást, az elnökválasztás szabályait és a közgyűlési meghívót a MOB január 13-án jelentette meg a honlapján, majd Kulcsár Krisztián még aznap kijelentette, hogy nem pályázik az elnöki posztra.

Elnöknek a MOB rendes tagjai jelentkezhettek; a tagság jelenleg 57 főt számlál. A MOB alapszabályának rendelkezése értelmében a pályázatoknak a közgyűlést megelőző tizedik napig kellett beérkezniük a MOB irodájába, a főtitkárnak címezve, jelen esetben január 19-én délután 16 óráig.

A határidőig az olimpiai bajnok kajakos Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója (Magyar Kajak-Kenu Szövetség delegáltja) és a szintén többszörös olimpikon vitorlázó dr. Hajdu Balázs ügyvéd (Magyar Vitorlás Szövetség delegáltja) nyújtotta be kandidálását, így január 29-én kettejük közül kerülhet ki a MOB új elnöke – közölte a MOB honlapja.

A választás titkos szavazással történik. Megválasztottnak az a jelölt tekinthető, aki a közgyűlésen jelenlévő MOB-tagok több, mint felének „igen” szavazatát megszerezte. Az elnöki mandátum 2022. február 1-jétől a 2024. évi tisztújító közgyűlés napjáig tart.

A pályázók (pályázati levelük, életrajzuk, motivációs levelük letölthető pdf-formátumban):

Gyulay Zsolt pályázati levele
Gyulay Zsolt életrajza
Gyulay Zsolt motivációs levele

Dr. Hajdu Balázs pályázati levele
Dr. Hajdu Balázs életrajza
Dr. Hajdu Balázs motivációs levele

fotó: digisport.hu, MOB/Szalmás Péter