Kettős vereséggel búcsúzott az OSC

Az A-Híd OSC Újbuda 13-12-re kikapott otthon a montenegrói Jadran Carine együttesétől a férfi vízilabda Eurokupa elődöntő visszavágóján, így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.

Vad Lajos csapata jól kezdte a mérkőzést, a nagyszünetben négy góllal vezetett és abszolút úgy tűnt, maximálisan kézben tartja az összecsapást – számolt be szerdán az MTI.

A vendégek ugyanakkor a harmadik negyedben minden mindegy alapon kezdtek játszani, ami később bejött nekik és kiegyenlítettek. A montenegróiak lendülete a hajrára is kitartott, így a Ferencváros legutóbbi két győzelme után nem lesz magyar csapat a második számú európai kupasorozat döntőjében.
Felhívtam a figyelmet a nagyszünetben, hogy nincs vége a meccsnek, hiába. Belealudtunk a mérkőzésbe, három-négy perc alatt összedőlt minden, amit addig felépítettünk. Utána csak kapaszkodtunk, elkezdtünk görcsösen játszani, ott volt jó kapusteljesítmény, nálunk nem, s csak a végén láttam azt az egymásért küzdést, amit előtte nem. El fogunk beszélgetni” – értékelt a szövetség oldalának Vad Lajos vezetőedző.

Eurokupa, elődöntő, visszavágó:
A-Híd OSC Újbuda – Jadran Carine (montenegrói) 12-13 (3-2, 4-1, 3-5, 2-5)
a magyar csapat gólszerzői: Manhercz 4, Salamon 3, Dr. Brguljan 2, Randjelovic, Ukropina, Erdélyi 1-1
Továbbjutott: a Jadran Carine, kettős győzelemmel.

Az újbudai együttes január 23-án egygólos, 11-10-es vereséget szenvedett idegenben.