Kibővült sportprogramokkal, új helyszínekkel indul újra ősszel a Sport43

Az elmúlt tanév sikerein felbuzdulva szeptembertől újabb lendülettel folytatódik az ingyenes Sport43 programsorozat, amelynek keretében még több sportlehetőség és helyszín várja az ország általános-és középiskolás osztályközösségeit az Aktív Magyarország kiemelt támogatásával.

Már a tavasz során új irányt vett a Sport43 jótékonykezdeményezése, ugyanis a téli Ski43 kinőtte magát és Eplényben atéli sportok mellett megjelent a libegőzés és túrázás lehetősége is. Emellett Budapesten bekapcsolódott a Skate43, a Tisza-tónál pedig ingyenes kerékpározás és kenuzás várta adiákokat. A nyári pihenést követően szeptember 2-től még több sportot próbálhatnak ki térítésmentesen az általános- és középiskolás osztályközösségek az 1-1 napos kirándulások alkalmával. Az új sportokon túl közel 10 vadonatúj helyszín kapcsolódik be a programsorozatba, meghódítva a teljes országot” – mondta a Sport43 őszi programjairól Dr. Paksi Piroska, programigazgató.

A sportolás, az aktív élet talán soha nem volt annyira fontos, mint idén. Gyermekeink többsége az otthonmaradás kényszere miatt nem lehetett közösségben, sportolási lehetőségeik pedigdrasztikusan lecsökkentek. Ezen felül a járvány sok családot hozott nehéz anyagi helyzetbe. A Sport43 jótékonysági programsorozata minderre egyszerre jelent gyógyírt, ugyanis a gyerekek a természetben vannak, mozognak és élvezik a közösséget, mindezt ráadásul teljesen ingyen. Meggyőződésem, hogy az ilyen típusú programok sokkal nagyobb élményt nyújtanak a gyerekeknek, mint a hagyományos osztálykirándulások” – nyilatkozta Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A Sport43 színes programjait iskolaidőben, hétfőtől-péntekig, 20-30 fős iskolai csoportok részére szervezik. A szervezők minden sportág esetében biztosítják az ahhoz szükséges eszközöket, valamint animátorok is segítik a résztvevőket. Kerékpározni Tiszafüreden, Velencén, Fehérgyarmaton, Mohácson, Szentgotthárdon, Fertődön és Eplényben lehet majd, a gördeszkázás örömeinek ősszel is a Budapest Garden ad otthont, míg kenuval Tiszafüredet, Tokajt, Ráckevét és a Velencei-tavat fedezhetik fel az iskolások. A már jól bevált sportokon túl vadonatúj, izgalmas sportággal bővül a kínálat, ugyanis Gyömrőn a wakeboardozás alapjait sajátíthatják el. Télen pedig ismét visszatér az eplényisíelés, snowboardozás és újdonságként a falmászás is.

A Sport43 ingyenes programsorozata nem csak azért egyedülálló, mert térítésmentesen ismertet meg új mozgásformákat a diákokkal, – ezáltal kiaknázva a helyszínek, sportlétesítmények rendelkezésre álló kihasználatlan kapacitását – de egyúttalosztályközösség-kovácsoló erővel is bír és tematikusan beépíthető az órarendbe is egy-egy ilyen testet és elmét fejlesztő alkalom. A 43 egy misszió, hogy példát mutassunk és úttörői legyünk egy olyan széles körű kezdeményezésnek, amellyel gyerekek tízezreinek arcára csalhatunk mosolyt. Nem állunk meg, elkötelezettek vagyunk abban, hogy még több sportlétesítményt magunk mellé állítsunk és velük együtt egy kicsit jobbá tegyük a Földet. Köszönjük, hogy ebben a küldetésünkben támogatja csapatunkat az Aktív Magyarország Program és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ is.” – teszi hozzá SoósCsaba, a 43 programsorozat ötletgazdája.

A Sport43 új, őszi programjaira augusztus 16-ától lehet regisztrálni az alábbi weboldalon:

www.sport43.hu