Kiesett az elődöntőben a Simon, Juhász duó a Henley Regattán

Simon Béla és Juhász Adrián kikapott a szombati elődöntőben a kormányos nélküli kettesek versenyében, így befejezte szereplését a Henley Royal Regattán, a világ egyik leghíresebb evezős viadalán.

A magyar szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint az olimpikon magyar duó második pályáján egy ausztrál kettőssel csapott össze – a vetélytársak tavaly Rióban négyesben ezüstérmet nyertek -, és bár jól versenyzett, kikapott. Simon háta egy rossz mozdulat következtében rögtön a rajt után megfájdult, így a páros nem tudott százszázalékos teljesítményt nyújtani.

Az angliai kisvárosba minden évben több ezer versenyző látogat el. A viadalt 1838 óta évente megrendezik, ezzel a világ egyik legrégebbi evezős versenye. A HRR ugyanakkor sok szempontból eltér a nemzetközi regattáktól, a 2112 méter hosszú pályán kieséses rendszerben zajlanak a küzdelmek. Egyszerre csak két egység halad a pályán, a második befejezi a versenyzést. A nyertes a következő napon újra versenyezhet, egészen a döntőig.

A Henleyre minden évben nagy számú hajóegység érkezik, az idei 577 egységből 144 a külföldi nevező.

Korábban Csepregi Gábor és Gyimes Krisztina döntőt evezhetett a regattán.

(MTI)