Kikapott a Dunaújváros az Euroligában

Vereséggel startolt a Dunaújváros a női vízilabda Euroliga barcelonai csoportselejtezőjében: a magyar együttes a spanyol Sabadell-jel szemben maradt alul 13-8-ra négyesében, amelynek tagja még egy másik spanyol gárda, a St. Andreu és a holland Utrecht.

A negyeddöntőbe jutásért zajló sorozat nyitómeccsén a Dunaújváros – Gurisatti Gréta góljaival – kétszer is vezetett (0-1, 1-2), de még az első negyedben fordított az álláson a Sabadell (4-3). A második negyedben 5-5-ig tartotta magát a magyar együttes, utána viszont a spanyol gárda elhúzott 9-6-ra. A duplázó Vályi Vanda a harmadik játékrész elején 9-7-re még módosított, utána azonban már nem volt visszaút a Dunaújváros számára, a vége ötgólos vereség lett.

Eredmény (az európai szövetség honlapjáról):

női Euroliga, 2. selejtezőkör, 1. forduló:

H csoport:
Sabadell (spanyol)-Dunaújváros 13-8 (4-3, 4-3, 2-1, 3-1)
a magyar csapat góldobói: Gurisatti 3, Vályi V. 2, Mchunu, Szilágyi, Garda 1-1

G csoport (Hajós uszoda):

korábban:
UVSE-Vuliagmeni (görög) 13-8 (3-1, 2-2, 4-3, 3-2)

később:
BVSC-Zugló – Kirisi (orosz) 19.45

A körmérkőzéses sorozat vasárnapi zárásakor a négy kvartettből az első két helyezett jut be az Euroliga legjobb nyolc csapata közé. A negyeddöntőben a csoportelsőket a négyesek második helyezettjeivel sorsolják össze.

(MTI)