Moszkvában olimpiát nyerhetett volna Szombathelyi Tamás, ha nem találja szembe magát egy „kokszoló” szovjet öttusázóval
Negyven évvel ezelőtt nem ezüstérmes, hanem olimpiai bajnok lehetett volna az akkor 27 esztendős Szombathelyi Tamásból, ha a moszkvai öttusaversenyen nem találja szembe magát egy nála hét évvel fiatalabb szovjet ellenféllel, akit nem csak a fiatalos lendülete és a tudása vitt előre – írta a az SzPress Hírszolgálatnak
Akkor még nem volt WADA
„Sohasem vitattam, hogy Tolja, azaz Anatolij Sztarosztyin született tehetség volt és hozzám hasonlóan munkamániákus sportoló, ott viszont Moszkvában, hazai pályán nem csupán a képességei segítették az olimpiai győzelemhez, hanem a „kokszolás” is, ahogy akkoriban a doppingolást emlegettük. Valószínűleg elméretezett adagot kaphatott a futás előtt, mert amint betámolygott a célba, felkapták és elcipelték egy sátorba, ahová csak a szovjetek mehettek be. Hosszú idő telt el, amíg talpra állították, hogy részt vehessen az ünnepélyes eredményhirdetésen, ahol még mindig üveges volt a tekintete. Forrt a vérem a haragtól, hiába próbáltak nyugtatni a csapatversenyben ezüstérmes társaim, szíve mélyén Vöri és Tibike (Horváth László és Maracskó Tibor – a szerk.) is jól tudta, hogy következmények nélküli komoly svindli történt. Akkoriban még nem volt WADA, a britek kijelölt versenyorvosa pedig csak csóválta a fejét és annyit dünnyögött, hogy még egy „orosz ügy” éppen itt túl nagy vihart kavarhatna” – ezzel a beszámolóval emlékeztetett az 1980-as nyári olimpián történtekre az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó Szombathelyi Tamás, aki május elsején töltötte be a 67. életévét.
Ma már nem árthatnak Szombathelyinek
A brit doktor csak arra célozhatott, hogy négy évvel a moszkvai ötkarikás versenyek előtt a kanadai Montrealban is egy szovjet öttusázó, az ukrán születésű Borisz Onyiscsenko agyafúrt csalafintasága kavart vihart. A fülöncsípett sportoló fegyverébe beépített titkos kapcsolóval sorra vitte be az érdemtelenül elért találatait az ellenfeleinek, míg éppen akkor bukott le, amikor a szovjetek és a britek vívtak egymás ellen. A megszégyenült olimpikont a szovjet titkosszolgálat menekítette ki a vívóter
„Éveken át azt tanácsolták nekem, hogy ne feszegessem a Moszkvában történteket, ma viszont már ki árthatna nekem – folytatta „Macsek”, aki a macskaügyességének köszönhetően kapta a találó becenevét. – A pech az, hogy négy évvel később, 1984-ben elvették tőlünk az olimpiát, Los Angeles helyett a varsói Barátság Versenyeket kaptuk kárpótlásul, de nem vigasztalóként. Biztos vagyok abban, hogy ha nincs bojkott, Fábián Laci simán behúzta volna az olimpiai aranyat. Nekem addigra már annyira kikészült a térdem, hogy az orvosok nyolcféle kóros elváltozást diagnosztizáltak. A szívem vitt volna előre, de megállj parancsoltam magamnak Nem lett volna előkelő, ha összetákolva elmegyek Varsóba, a második asszó közben a térdemhez kapok a páston, és cserbenhagyom a srácokat. Most mondjam azt, hogy a sors két olimpiai aranyat húzott ki a zsebemből?”
A focizseni Varga Zoltánnal szövetkezett volna
A második nagy csalódás után Szombathelyiben fel sem merült a folytatás lehetőségének terve, viszont visszavonulása után sokáig az öttusasport kötelekében maradt. Először a férfiválogatott erőnléti edzőjeként tevékenykedett, aztán a női válogatott szövetségi kapitányaként igyekezett bizonyítani, később Debrecenben és a Honvédban fiatal versenyzőkkel foglalkozott, de dolgozott testnevelő tanárként, a Hélia Hotel uszodavezetőjeként, a normafai edzőtábor főnökeként, sőt, ült az öttusa szövetség főtitkári székében is.
„Amikor rájöttem, hogy a sportágamból kikoptam, aminek okát most már nem feszegetném, inkább félreálltam, és újabb kihívásokat kerestem, Alighogy betöltötten a 63. életévemet, nyugdíjba vonultam, azóta nem böngészem az álláshirdetéseket. Utólag azért bánt, hogy a normafai munkálkodásom idején az olimpiai bajnok focizseni Varga Zolival szövetkezve nem tudtuk tető alá hozni az első magyar focisulit, ami a német mintát követve működött volna. Pécelről az Alsóőrs közelében található Lovasra költöztünk a párommal, élvezzük a Balaton és az erdő közelségét, a táj szépségét, csoda jól érezzük magunkat. Amint engednek a megszorító rendelkezésekből, elhozom Pécelről a hátasomat, sokat fogok lovagolni és persze az úszással is megpróbálkozok. Kellő óvatossággal, mert mind a két térdembe protézist kaptam” – mondta befejezésül Szombathelyi Tamás. akinek a számára Vöri és Tibike változatlanul az igaz barát.
Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)
