Komoly erősítések a Fradinál – videó

Bejelentette új keretét az FTC női vízilabda csapata, amely megcélozza a döntőt a hazai porondon.

Az FTC hivatalos honlapjának közlése szerint négy fiatal játékost igazolt a következő szezonra az FTC-Telekom Waterpolo női együttese. A korosztályos válogatottakban is bemutatkozó Jenei Kata Tatabányáról érkezik, ám nem lesz neki ismeretlen a közeg, hiszen az előző szezonban már kettős igazolással játszott az FTC ob I/b-s csapatában, ahol meggyőzte a vezetőséget remek hozzáállásával. Kuna Szonja az elmúlt évben az Egyesült Államokban tanult, korábban pedig a BVSC, illetve az UVSE erőssége volt, utóbbival ráadásul háromszor volt magyar bajnok, nyert LEN Kupát és BL-ezüstérmet. Ha jó teljesítményt nyújt a új csapatában, megnehezítheti a szövetségi kapitány, Bíró Attila dolgát a válogatott keretének kijelölésekor. Valentin Kamillát a címvédő UVSE-től tudtuk átigazolni. A 19 éves center a magyar válogatott jövője lehet posztján, a Fradi pedig segíthet neki abban, hogy elérje célját. Egyik riválisunktól, a Dunaújvárosból érkező Vályi Vanda már állandó kerettagnak számít a nemzeti együttesben, mellyel részt vett a 2019-es világbajnokságon, majd bronzérmet nyert a januári budapesti Európa-bajnokságon. A vezetőség koncepciója az volt, hogy fiatal játékosokkal erősítse meg a keretet. Nos, ez sikerült, hiszen a négy új igazolás átlagéletkora 21 év, míg a csapaté 23 év lesz az előttünk álló szezonban. (A játékosok eddigi eredményeik a cikk alján olvashatók)

A keret további változásai

Béres Gergely a következő szezonban is számít majd az utánpótlásra és szeretne több lehetőséget is adni a felnőttek között már bemutatkozó 2004-es születésű Krénusz Annának, Felkai Sárának és Török Dorinának. Lesz a keretnek egy nagy visszatérője is, hiszen Takács Vivien gyermeke születése miatt nem játszott az előző szezonban, de most már elkezdte a felkészülést a csapattal. Pőcze Panna harmadik szezonját kezdi meg a Népligetben, de eddig kettős igazolással játszott a Fradiban és a Győrben. Most viszont már csak a zöld-fehér együttes kötelékébe tartozik, ahogy Petik Panna is, aki tavaly még az OSC UP-csapatában is szerepelt az FTC felnőtt együttese mellett. Mindezek mellett három játékostól elköszöntek, hiszen Gémes Alexa, Huszti Dóra és Ráski Lilla is elbúcsúzik az FTC-től. (A teljes keret a cikk alján olvasható)

Cél a dobogó elérése

A zöld-fehérek női csapatának ez lesz a negyedik szezonja az ob I-ben, ahol két negyedik hely után nagy esélye volt az éremszerzésre tavasszal, de a koronavírus-járvány miatt eltörölt szezonban nem derülhetett ki, hogy mire lett volna képes a Fradi. Madaras Norbert ezúttal már dobogót vár a megerősödő csapattól.  „Célunk az, hogy lépjünk feljebb és álljunk fel a dobogóra ebben az évben és a lehetőségek szerint döntőket játszunk. Azt hiszem, hogy közelebb is vagyunk hozzá, mint valaha voltunk.” – mondata szakosztály elnöke, aki ezzel utalt a Magyar Kupára is, ahol eddig háromból háromszor jutottak el a finálé küszöbéig, de az elődöntőben mindannyiszor megállított az UVSE.

Íme az új játékosok nyilatkozata, valamint Béres Gergely vezetőedző gondolatai az érkezőkről:


Az FTC-Telekom Waterpolo női csapatának 2020/2021-es végleges kerete:

Kapusok: Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya, Neszmély Boglárka

Mezőnyjátékosok: Illés Anna, Jenei Kata, Kövesdi Vivien, Kuna Szonja, Máté Zsuzsanna, Muzsnay Fanni, Petik Panna, Pőcze Panna, Takács Vivien, Tóth-Csabai Dóra, Valentin Kamilla, Vályi Vanda

Szakmai stáb: Béres Gergely (vezetőedző), Gerendás György (szakmai igazgató), Karácsonyi Vazul (másodedző)

JENEI KATA

Születési hely, idő: Komárom, 1999. március 10.

Klubjai:

2014-2020 Tatabánya

2019-2020 FTC OB I/B (kettős igazolás

2020- FTC

Eredményei:

junior Európa-bajnoki 4. hely (2018)

KUNA SZONJA

Születési hely, idő: Budapest, 1997. október 9.

Klubjai:

2009-2017 UVSE

2017-2019 BVSC

2019-2020 University of Hawai’i at Manoa

2020- FTC

Eredményei:

LEN-kupa 1.hely – 2017 (UVSE)

Bajnokok Ligája 2.hely – 2016 (UVSE)

3x Magyar bajnok – 2014/15, 2015/16, 2016/17 (UVSE)

1x Magyar bajnokság 2.hely – 2017/18 (BVSC)

1x Magyar bajnokság 3.hely – 2018/19 (BVSC)

3x Magyar kupa 1.hely – 2014/15, 2015/16, 2016/17 (UVSE)

1x Magyar kupa 3.hely – 2017/18 (BVSC)

1x Magyar kupa 2.hely – 2018/19 (BVSC)

Válogatott eredményei:

Universiade 1.hely (2019)

U18 Világbajnoki 3.hely (2014)

U20 Európa bajnoki 4. hely (2014)

VÁLYI VANDA

Születési hely, idő: Eger, 1999. augusztus 13.

Klubjai:

2006-2014 Eger

2014-2020 Dunaújváros

2020- FTC

Eredményei:

LEN Kupa-győztes – 2017/18 (DFVE)

LEN Európai Szuperkupa-győztes – 2018/19 (DFVE)

LEN Kupa 3. hely – 2016/17 (DFVE)

1x Magyar Kupa 1.hely – 2019/20 (DFVE)

3x Magyar bajnokság 2.hely – 2015/16, 2017/18, 2018/19 (DFVE)

3x Magyar bajnokság 3.hely – 2013/14 (Eger), 2014/15, 2016/17 (DFVE)

3x Magyar Kupa 2. hely – 2013/14 (Eger), 2014/15, 2017/18 (DFVE)

3x Magyar Kupa 3. hely – 2015/16, 2016/17, 2018/19 (DFVE)

Ifjúsági országos bajnok – 2014/15 (DFVE)

Válogatott eredményei:

Európa-bajnoki bronzérmes – 2020

Európa Kupa bronzérmes – 2019

világbajnoki 4. hely – 2019

VALENTIN KAMILLA

Születési hely, idő: Budapest, 2001. január 26.

Klubjai:

2012-2014 ASI

2014-2020 UVSE

2020- FTC

Eredményei:

Magyar bajnok – 2018/19

Magyar Kupa 2. hely – 2019/20

Ifjúsági országos bajnokság 1.hely – 2018/19

Gyerek országos bajnokság 1.hely – 2015/16

Serdülő országos bajnokság 2.hely – 2016/17

Serdülő országos bajnokság 3.hely – 2017/18

 

fotó: fradi.hu