Koroknai Máté és Tibor elődöntős, Szabó Dániel és Nguyen Anasztázia kiesett az Eb-n

Koroknai Tibor és Máté továbbjutott 400 m gáton, Szabó Dániel és Nguyen Anasztázia kiesett 100 méteren a berlini atlétikai Európa-bajnokságon.

A férfiak 100 méteres versenyében öt futamot rendeztek, Szabó Dániel az utolsóban kapott helyet. A székesfehérvári sprinter idén 10.34 másodpercet futott, ami egyéni csúcsa, de ezúttal ettől elmaradt, 10.64-gyel utolsóként ért célba. Amint elmondta, kisebb sérüléséből lábadozva indult, de Eb-újoncként nem elégedetlen.

Férfi 400 m gáton, ahol a többi sprintszámhoz hasonlóan a ranglista első 12 helyezettjének helye biztos az elődöntőben, a Koroknai-testvérek szerepeltek. Közülük a 25 éves Máté indult előbb, futamában jó kezdés után negyedikként ért célba 50.70 másodperccel. A négy futamból az első két helyezettek mellett még az öt leggyorsabb léphetett tovább, s ez az idő elődöntőt ért.

Az első öt gát lazán sikerült, de utána kicsit rágörcsöltem, mert éreztem, hogy jönnek fel rám. A továbbjutással elégedett vagyok, az idő most nem számít. Majd holnap kifutom magam” – nyilatkozott Koroknai Máté, aki idén sokat bajlódott sérüléssel, s az Eb előtt egy héttel teljesítette az Eb-szintet a Honvéd Kupán bátyja segítségével, aki ott egyéni csúcsot futott (50.51).

A 28 éves Koroknai Tibor az ötödik futamban meggyőző teljesítményt nyújtott, s másodikként ért célba 50.34-gyel.
Próbáltam végig laza maradni, az eleje talán túl laza is lett, de sikerült, amit elterveztem. Nem is akartam harcolni az első helyért, éreztem, hogy nincsenek mögöttem. A 15. idővel jöttem ide, az elődöntőben bármi lehet” – fogalmazott Koroknai Tibor.

A 400 m gát elődöntőjét kedden 19.45-kor rendezik.

Női 100 méteren Nguyen Anasztázia 11.72-vel – idei legjobbja 11.49 mp – futamában nyolcadik lett, s búcsúzott. Az elődöntőhöz 11.61 kellett volna. Az MTK sprintere számára azonban nem ért véget az Eb, mivel a 4×100-as váltóban is fut majd.

(MTI)