Köszöntötték a nur-szultani hősöket

A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) pénteken sajtónyilvános ünnepségen köszöntötte a múlt heti nur-szultani olimpiai kvalifikációs világbajnokságon szerepelt válogatott tagjait és stábját, köztük a négy-négy érmet és kvótát szerzőket.

A hazai szövetség pénteki közlése szerint elsőként Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója méltatta a sikert, hangsúlyozva, bízik benne, hogy a vb-hez hasonlóan jövőre az ötkarikás dobogóra is felállhatnak majd magyar birkózók. „Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy márciusban a budapesti kvalifikációs versenyen nőni fog a tokiói létszám” – fogalmazott, s gratulált a sportolókon kívül Bacsa Péternek, az MBSZ ügyvezető alelnökének, aki a vb-nek és az olimpiai birkózóviadalnak is a versenyigazgatója.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke külön is elismerését fejezte ki az érmesek és kvótások, valamint az őket felkészítő szakemberek felé. Méltatta a negyedik olimpiai részvételét immár édesanyaként vb-5. helyével kivívó Sastin Mariannát, a 13. világversenyes érmét szerző, vb-győztes Lőrincz Tamást, ezüstérmes öccsét, Lőrincz Viktort, a bronzérmes, s 2016 óta folyamatosan dobogós Korpási Bálintot, valamint a honosított Muszukajev Iszmailt. Véleménye szerint utóbbi bizonyította különleges képességeit, és a munkához való hozzáállásával is igazolta, hogy érdemes a piros-fehér-zöld színek képviseletére. Reményét fejezte ki, hogy az orosz születésű sportolótól sokat tanulnak majd a fiatal magyar tehetségek.

A sportvezető bejelentette, hogy a tokiói olimpiára kijutó birkózók 2,5 millió forintos támogatásban részesülnek, és át is nyújtotta a négy eddigi kvótaszerzőnek az erről szóló jelképes csekket. Ugyanakkor jelezte, hogy a tényleges kifizetések jövőre, a kvalifikációs időszak végén lesznek. A hazai versenyrendezések kapcsán így fogalmazott: „Itt sem állunk meg, október végén jön az U23-as vb a Ludovikán, márciusban az európai kvótaszerző verseny az olimpiára, s most jelenthetem be, hogy megkaptuk a 2022-es Európa-bajnokság rendezési jogát!” Legutóbb 2001-ben zajlott kontinensviadal hazánkban (szabadfogású és női), a válogatott jelenlegi szövetségi edzője, Bánkuti Zsolt a dobogó tetejére állhatott. Németh Szilárd reményét fejezte ki, hogy három év múlva más magyar birkózóval is megtörténik hasonló.

A világbajnok Lőrincz Tamás bevallotta, hogy fantasztikus volt most visszanézni a győzelem pillanatait, úgy érzi első Eb-sikere után tizenhárom évvel a vb-diadal igazán nagy ajándék a sorstól. „Nem voltak hullámvölgyeim az év során, mert egyszer sem voltam fent, csak most, sok minden hátráltatott. Köszönöm, akik bíztak bennem, remélem, sikerült meghálálnom nekik ezt a bizalmat” – fogalmazott.

Fotó: MBSZ/Róth Tamás