Közel a kvótához sportlövészetben, reménykeltő szereplés íjászatban

A sportlövő Sidi Péter a döntőben épp, hogy csak lemaradt a dobogóról az Európa Játékokon, judóban nem termett babér, igen szépen menetelt az olimpiai számban az íjász Banda Árpád. A negyedik versenynap összefoglalója következik.

Sportlövészetben Sidi Péter tizedekkel lemaradva a dobogóról a negyedik helyen végzett és ezzel nem szerzett kvótát Tokióra. A 40 éves világ- és Európa-bajnok komáromi sportoló a 60 lövéses alapversenyből jó teljesítménnyel a nyolcadik helyen jutott be a fináléba, melyben tiszta lappal indult a nyolc puskás, akik között Sidivel együtt öten szálltak harcba egy tokiói helyért. Sidi Péter a nyolcadik helyen zárta az alapversenyt, így bejutott a döntőbe, míg Péni István 15. lett. Az olimpiai kvótát és az aranyérmet az izraeli Sergey Richter szerezte meg. Horváth Lea 624,9 körös teljesítménnyel a 14. helyen végzett, mindössze hét tizeddel lemaradva a döntőről női légpuskában. Az EJ-n – melyen minden egyéni olimpiai számban egy-egy tokiói hely talál gazdára – kedden Péni és Horváth az 50 méteres fekvő vegyescsapat-versenyben szerepel, majd szerdán Sidi és Péni, csütörtökön pedig Horváth a kisöbű szabadpuska összetett számában lesz érdekelt. Kedden a női sportpisztolyosok pontlövészetével megkezdi szereplését Csonka Zsófia is, aki mellett a szintén tokiói induló Major Veronika is lőállásba lép.

Nyolcaddöntőbe jutott egy papírforma és egy bravúros győzelemmel Banda Árpád a férfi íjászok olimpiai számában. A 24 éves magyar a pénteki rangsorolót a 26. helyen zárta, így hétfőn a főtáblán már a 32 közé jutásért is lőnie kellett. A bolgár Ivan Bancsevet 6-2-vel búcsúztatta úgy, hogy az első szettet 30-25-re megnyerte, a másodikban 25-25-ös, a harmadikban 28-28-as döntetlent ért el, a negyedik szakaszban pedig 26-25-re bizonyult jobbnak 16 éves ellenfelénél. A legjobb 32 között az Európa Játékok egyetlen magyar íjásza a címvédő Miguel Alvarino Garciát győzte le 7-3-ra. Az első szettben 27-22-re nyert, majd következett egy 27-27-es döntetlen, aztán megint Banda volt jobb 28-26-ra. 5-1-nél a spanyol egy 25-24-es szakasszal 5-3-ra zárkózott fel, de a következő hármas sorozat után már a magyar íjász örülhetett 28-26-os sikerének köszönhetően. A versenyszám, amelyben egy tokiói olimpiai kvótát osztanak ki, csütörtökön folytatódik és ér véget. Banda Árpád szerint különös sorsolása, amelyek következtében két meccset kellett játszania gyors egymásutánban, kifejezetten az előnyére vált. „Szerencsére nekem megvolt az az előnyöm, hogy az előző meccsemen ezen a pályán a szelet félig-meddig kiismerhettem, ő pedig a gyakorlópályáról jött, ami teljesen más állású, mint ez” – mondta az olimpia.hu-nak.

Három győzelemmel rajtoltak hétfőn a magyar tollaslabdázók: Krausz Gergely egyesben, a Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella duó pedig párosban nyerte meg első csoportmérkőzését.

Krausz Gergely-Alexander Roovers (német) 2-0 (19, 13)
Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella-Vytauta Fomkinaite Gerda Voitechovskaja (litván) 2-1 (13, -14, 19).

A magyarok még az egyformán a világ élvonalába tartozó dán Sara Thygesen, Maiken Fruergaard, valamint a brit Lauren Smith, Chloe Birch duóval vannak azonos négyesben. Kedden a dánok, szerdán a britek következnek, a csoport első két helyezettje kerül a negyeddöntőbe. Az egyesben érdekelt Kőrösi Ágnes este az E csoportban az ír Rachael Darragh ellen lépett pályára és 2-0 arnyú győzelmet aratott ír riválisával szemben.

Ökölvívásban a 69 kilogrammban szereplő Budai Vivien meggyőző teljesítménnyel 4-1-es pontozásos győzelmet aratott hétfőn és bejutott a legjobb nyolc közé az azeri Marjam Rabrajilova ellenében. Virbán Martin a brit Galal Yafai ellen az 52 kilogrammosok nyolcaddöntőjében 5-0-ra kikapott. Kedden Nagy Tímea (75 kg) és Fodor Milán (64 kg) a nyolc közé kerülésért lép ringbe, míg Hámori Ádám (91 kg) az elődöntőért és a biztos éremért.

Az asztaliteniszezők közt Póta Georgina is befejezte szereplését egyesben, miután a hétfői nyolcaddöntőben négy szettben alulmaradt a svéd Linda Bergströmmel szemben; 4-0 (6, 4, 8, 13). Így a magyarok már csak a női csapatversenyben érdekeltek Minszkben. A Póta, Pergel Szandra és Madarász Dóra alkotta együttes harmadik kiemeltként csütörtökön délután, a legjobb nyolc között kezd, az ellenfele még nem ismert. Asztaliteniszben a férfi és a női egyéni verseny dobogósai (3-3), illetve a női és a férfi csapatverseny, valamint a vegyes páros aranyérmesei kvótát szereznek a jövő nyári tokiói olimpiára.

Judóban – ami Európa-bajnokság is egyben – Ungvári Attila vasárnapi sikere után hétfőn nem küzdött éremért magyar judoka. A 90 kilogrammban világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián kikapott a nyolcaddöntőben, búcsúzott a 100 kilogrammos Cirjenics Miklós, aki két percet töltött a tatamin, mielőtt ipponvereséget szenvedett volna a francia Cyrille Maret-től a 32 között, a 78 kilós Salánki Evelin egy perc elteltével ipponnal alulmaradt az orosz Antonyina Smelevával szemben a 32 között, női nehézsúlyban Szigetvári Mercédesz leszorítással kikapott a portugál Rochele Nunestől, és ugyancsak búcsúzott a 32 között. A 100 kilós Ohát Zalán a második fordulóban a horvát Zlatko Kumric ellen maradt alul, a +78 kilós Kárpáti Emese számára 21 másodpercig tartott az Eb, mivel a 16 között gyors ipponvereséget szenvedett a brit Sarah Adlingtontól. Ezzel a magyarok számára véget értek az Eb egyéni küzdelmei, a 17 fős küldöttség a 81 kilós Ungvári Attila révén egy bronzérmet szerzett. Kedden a vegyescsapatok küzdelmeivel fejeződik be a 68. kontinenstorna a fehérorosz fővárosban, amelyen a magyar válogatott is indul.

Aerobikban a vegyes párosok küzdelmeit bonyolították hétfőn este. A magyar Bali Dániel, Mazács Fanni az ötödik helyen zárt. A magyar kettős komoly reményekkel érkezett a fehérorosz fővárosba, az utóbbi időszakban ugyanis szinte miden versenyen az élen végzett. Idén a világkupákon és az áprilisi Európa-bajnokságon sem volt jobb náluk a mezőnyben. A versenyt az olaszok nyerték.

Hétfőn utaztak a fehérorosz fővárosba a pályakerékpárosok és a tornászok is. Este átvette bronzérmét a gátfutó Kerekes Gréta. A központi szurkolói zónában – ahol kivetítőkön egész nap lehet követni a sporteseményeket, emellett különböző zenei és kulturális programok várják a kilátogatókat – este a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Pál István „Szalonna” és Bandája lépett fel a színpadon.

(MOB-MTI)

fotó: MOB/Szalmás Péte