Kreiss Fanni nyolcaddöntőbe jutott a vívó-vb-n

Kreiss Fanni második mérkőzését is megnyerte, ezzel nyolcaddöntőbe jutott a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Az MTI pénteki közlése szerint a legjobb 32 között erős ellenfelet, a világranglistán kilencedik orosz Anasztaszija Ivanovát győzte le nagyon magabiztosan, végig vezetve.

A másik két magyarnak viszont nem sikerült továbbjutnia.

Ehhez Kondricz Kata állt közelebb, aki nagyszerűen helyt állt a nemzetközi rangsorban negyedik Arianna Errigóval szemben. A párharc esélyese egyértelműen az olasz vívó volt, aki két egyéni vb-diadalából az egyiket éppen Budapesten aratta, az előző, 2013-as magyarországi világbajnokságon. A magyar tőröző végig jól tartotta magát, eleinte vezetett, majd amikor az olasz átvette az irányítást és meglépett, vissza tudott zárkózni, 11-12-nél egészen közel került ellenfeléhez. A végén azonban Errigo volt határozottabb.

Az egyéniben világbajnoki ezüst- és négyszeres bronzérmes, 43 éves Mohamed Aida viszont ezúttal nem érezte a ritmust és a távolságot Leonie Eberttel szemben: a világranglistán hetedik német könnyedén adta a tusokat, és simán győzött.

Nem találtam a távolságot, tudtam, hogy közelebb kellett volna mennem hozzá, de ő nagyon jött, támadott. Nagy csalódás ez az asszó, szorosabb eredményt vártam. Olyan volt, mint egy iskolázás, és most a német volt a mester” – mondta.

Eredmények:

a 64 között:
Kreiss Fanni-Alely Hernandez (mexikói) 15-5
Kondricz Kata-Jana Alborova (üzbég) 15-8
Mohamed Aida-Kate Beardmore (brit) 15-12
Jeon Hi Szuk (dél-koreai)-Lupkovics Dóra 15-13

a 32 között:
Kreiss-Anasztaszija Ivanova (orosz) 14-10
Leonie Ebert (német)-Mohamed 15-3
Arianna Errigo (olasz)-Kondricz 15-11

 

fotó: MTI/Illyés Tibor