Krueger nyolcadik lett 1000 méteren Drezdában

Legjobb magyarként az amerikai születésű Krueger Cole nyolcadik lett vasárnap 1000 méteren a drezdai EnergieVerbund Arenában zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

Burján Csaba, Kónya Zsófia és Bácskai Sára Luca a negyed-, míg Knoch Viktor és Jászapáti Petra az elődöntőben búcsúzott. A magyar színekben ezen a kontinensviadalon debütált sportoló a kisdöntőben harmadikként célba érve összesítésben nyolcadik helyen végzett.

A negyeddöntők sorát az 1500 méteren szombaton bronzérmes Bácskai Sára Luca kezdte. A 19 éves versenyző végig óriási csatát vívott lengyel riválisával a harmadik helyért, amelyet végül megnyert, de a zsűri az utolsó, két körrel a vége előtti előzését szabálytalannak vélte, ugyanis Bácskai bár belső ívre került, de kissé kilökte ellenfelét.

Jászapáti Petra és Kónya Zsófia azonos ötösben szerepelt. A rajtot követően a negyedik és ötödik pozícióban korcsolyáztak, féltávnál mindketten egy helyet előreléptek. Az élen haladó két oroszt viszont hiába üldözték, nem volt meg a kellő sebességkülönbség, hogy előzésre vállalkozzanak. Jászapáti viszont így is örülhetett, mivel a négy futamból benne volt a két leggyorsabb harmadikban, azaz elődöntős lett.

A férfiaknál az amerikai születésű Krueger Cole kezdett és Bácskaihoz hasonlóan óriási csatát vívott egy lengyel korcsolyázóval, akivel oda-vissza előzgették egymást a biztos továbbjutást jelentő második helyért. Végül a hajrára Krueger volt előrébb, de sokat kivett belőle az állandó küzdelem, így a végére elfáradt, belga ellenfele pedig nevető harmadikként könnyedén tört előre. A magyar versenyző a célegyenesben ráadásul elesett, ennek ellenére a fenekén csúszva is harmadikként ért célba, sőt, idővel ő is továbbjutott.

Burján Csaba végig a 4-5. pozícióban „vonatozott”, hiányzott a sebesség és az agresszivitás ahhoz, hogy előrébb kerüljön, így futamában negyedikként búcsúzott. Knoch Viktor viszont a nap egyik legszebb előzésével nyerte meg a futamát. A negyedik olimpiájára készülő sportoló negyedik volt, amikor az egyik kanyar kijáratát követően az egyenes belső részén olyan jól sikerült kigyorsítania, hogy a következő fordulót már elsőként vette be. A hátralévő két körben pedig senkit nem engedett maga elé.

Az elődöntőben Jászapáti Petra szinte végig a negyedik helyen követte riválisait, előzésre nem igazán volt esélye, ráadásul az utolsó körben az orosz Jekatyerina Konsztantinova is elment mellette, így nem került a kisdöntőbe sem.

A férfiaknál Knoch és Krueger egy futamban szerepelt. Előbbi végig harcban volt a továbbjutó helyekért, utóbbi többnyire a mezőny végén korcsolyázott. Knoch a hajrában ugyanúgy összeakadt a Drezdában már két aranyéremnél tartó holland Sjinkie Knegttel, mint az 1500 méter elődöntőjében, de ezúttal is ő húzta a rövidebbet. A holland klasszis ismét belső ívre került, Knochot pedig kijjebb tessékelte, de a zsűri szerint megint a magyar sportoló védte túlzottan a pozícióját, azaz kizárta Knochot. A büntetés azt eredményezte, hogy Krueger – egyedüli magyarként – a kisdöntőben szerepelhetett.

A 26 éves sportoló sokáig harcban volt az első helyért is, de a végére elfáradt, így végül francia és holland vetélytársa is elszakadt tőle. A férfiaknál Sjinkie Knegt a harmadik távon harmadik aranyát nyerte, míg a nőknél az olaszok „söpörtek”, de ezúttal Martina Valcepina helyett Arianna Fontana diadalmaskodott.

A legjobb nyolcat felvonultató 3000 méteres szuperdöntőben a magyarok közül Bácskai lesz érdekelt, aki 1500 méteren elért harmadik helyével hetedikként lesz ott. A magyar versenyző nem izgatta magát a részhajrákat tekintve, a végén, amikor a legjobbak sebességet váltottak, akkor viszont ő is próbálta tartani a tempót, így negyedik lett, de összesítésben nem változott a helyezése. Jászapáti 13., Kónya 14. lett összetettben, a férfiaknál Krueger 11., Knoch 13., Burján pedig 16. lett. A férfiaknál Knegt megnyerte negyedik aranyát, míg a nőknél Fontana lett az első.

Eredmények:

férfi 1000 m:
1. Sjinkie Knegt (holland) 1:27.898 perc
2. Szemjon Jelisztratov (orosz) 1:28.119
3. Roberto Pukitis (lett) 1:28.140
…8. Krueger Cole
…10. Knoch Viktor
…15. Burján Csaba

női 1000 m:
1. Arianna Fontana (olasz) 1:31.921
2. Suzanne Schulting (holland) 1:31.942
3. Anna Seidel (német) 1:32.417
…9. Jászapáti Petra
…14. Kónya Zsófia
…21. Bácskai Sára Luca

férfi összetett:
1. Sjinkie Knegt (holland) 107 pont
2. Vladislav Kykanov (izraeli) 52
3. Szemjon Jelisztratov (orosz) 43
…11. Krueger Cole 1
…13. Knoch Viktor
…16. Burján Csaba

női összetett:
1. Arianna Fontana (olasz) 84 pont
2. Martina Valcepina (olasz) 70
3. Szofija Proszvirnova (orosz) 49
…7. Bácskai Sára Luca
…13. Jászapáti Petra
…14. Kónya Zsófia

(MTI)