Küzdelemből jeles, értékes pontszerzés a címvédő ellen

Hatalmas küzdelemben a Ferencváros 26-26-os döntetlent játszott a címvédő Vipers Kristiansanddal a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, szombaton Érden.

Remek hangulatban léptek pályára a csapatok az Érd Arénában. A zöld-fehéreknél Kovacsics Anikó, Bíró Blanka, Alicia Stolle és Szöllősi-Zácsik Szandra hiányzott. A kiváló hangulatnak köszönhetően a házigazda Ferencváros remekül elkapta a fonalat az első játékrészben a hatékony támadójátékának, gyors visszarendeződésének, illetve jó védekezésének köszönhetően 18 percen keresztül nem volt hátrányban. A 19.percben Elek Gábornak időt kellett kérnie, mert a címvédő Vipers egy 5-1-es szériával megfordította a mérkőzést, két góllal vezettek (7-9).  Az utolsó tíz percben az orosz Anna Vjahirjeva vezérletével hatékonyabban játszottak a vendégek, a szünetben pedig 12-14 volt az állás.

Úgy folytatódott a mérkőzés, mint ahogy az első félidőben befejeződött. Sőt, a 38.percben háromgólos vendég vezetésnél ismét időt kért Elek Gábor. Ezután a Fradi fokozatosan, harcosan visszajött a meccsbe. Ehhez kellettek Janurik Kinga védései is, aki a legfontosabb pillanatokban bravúros hárításokat mutatott be. A 48.percben már csak egy gól volt különbség a két csapat között, de egyenlített nem sikerült, ugyanis a vendégek kapusa, a kétszeres olimpiai, kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok norvég Katrine Lunde is megmutatta, hogy miért is világklasszis, azonban a Ferencváros tovább küzdött…

Aztán jött a meccs hajrája…

Janurik Kinga parádés védéseinek köszönhetően újra egyenlítésért mehetett a Fradi. Az 56. percben Klujber Katrin bombáját is kivédte Lunde, sőt Vjahirjeva találatával ismét két góllal mentek a vendégek, amikor már csak egy perc maradt a mérkőzésből.

Az utolsó percben Cvijics hetest és kiállítást harcolt ki, Klujber értékesítette, így harmincöt másodperccel a vége előtt 25-26-nál jöhetett a Vipers. Remek védekezést produkált a Fradi, majd a labdaszerzést követően Márton Gréta értékesítette a ziccert. Az utolsó támadást a vendégekké volt, de ezt is hatástalanította az FTC, így 26-26-os döntetlennel zárult az összecsapás. Értékes pontszerzés.

A Fradinál Klujber Katrin hat, Emily Bölk öt gólt lőtt, Janurik Kinga 15 védést mutatott be, míg a vendégeknél Vjahirjeva nyolc, Jamina Roberts négy találattal, Lunde 16 védéssel zárt. A két csapat eddig hét alkalommal játszott egymással, három Fradi, három Vipers sikert követően először született döntetlen.

Az FTC legközelebb jövő hét szombaton a cseh DHK Baník Most vendége lesz.

Mindkét szakvezető elégedetlen volt a játékvezetők munkájával

Nehéz meccs volt, nagy küzdelem. Nagyon sajnálom a kézilabdát és mindkét csapatot, mert nem így kell egy mérkőzést vezetni. Az EHF-nek mérlegelni kellene, hogy a játékvezetők alkalmasak-e erre a feladatra” – mondta csalódottan és kissé indulatosan Ole Gustav Gjekstad, a Vipers vezetőedzője.

Nagyon sok mindenben egyetértek a kollégámmal, erről a témáról ennyit, de semmiképpen sem cáfolom, amit mondott. A jelenlegi állapotunkban óriási dolog, hogy a legutóbbi két BL-idény győztesével szemben többgólos hátrányból felállva pontot tudtunk menteni. Bármelyik csapat nyerhetett volna, a Vipers talán kicsit közelebb volt a győzelemhez, de az élettől most talán visszakaptuk azt, amit a Brest ellen elvett tőlünk. Óriási harci szellemről tettünk tanúbizonyságot, a közönségünk óriási hangulatot teremtett, az egy pontnak a fele őket illeti meg.” – értékelte Elek Gábor az FTC vezetőedzője.

Női Bajnokok Ligája, A-csoport, 5. forduló
FTC-Rail Cargo Hungaria . Vipers Kristiansand 26-26 (12-14)
Érd, játékvezetők: M. Sa, V. Sa (portugálok).

FTC: Janurik 1, Sass (kapusok), Bölk 5, Cvijics 2, Edwige 3, Hársfalvi 1, Kármán, Kisfaludy, Klujber 6 (3), Kovács, Kukely, Lekics 3, Malestein 1, Márton 3, Szucsánszki 1, Tomori
Vezetőedző: Elek Gábor.

Vipers: Börjensson, Lunde, Poulsen (kapusok), Debeli 3c, Hesselberg, Höve, Jerábková 3, Knedlíková 1, Naes Andersen 2, Pena, Roberts 4, Sercien Ugolin 1, Tchaptchet 3, Valle Dahl 1, Vjahirjeva 8, Waade
Vezetőedző: Ole Gustav Gjekstad.

Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 0/0.

További eredmények az A-csoportból:
Brest Bretagne–Odense 21–25 (8–16)
Bietigheim–Ljubjlana 30–22
CSM Bucuresti–Most 40–25

Az A-csoport állása:

 1. Bietigheim (német) 5 4 1 176–123 +53 9
 2. CSM Bucuresti (román) 5 4 1 162–134 +28 9
 3. Vipers Kristiansand (norvég) 5 3 1 1 148–130 +18 7
 4. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 5 2 1 2 125–140 –15 5
 5. Odense Handbold (dán) 5 2 3 143–135 +8 4
 6. Brest Bretagne (francia) 5 2 3 123–135 –12 4
 7. Krim Ljubljana (szlovén) 5 1 4 143–148 –5 2
 8. Banik Most (cseh) 5 5 125–200 –75 0

fotó: Horváth Balázs / Blasius Photography