Lasha Dvali: „A szurkolóink fantasztikusak”

Stabil alapemberré vált a Fradinál.

Az FTC sajtónapján az együttes grúz légiósával, Lasha Dvalival az OTP Bank Ligáról, a védő munkájáról és a szurkolókról beszélgettünk.

Nagyon jók az eddigi tapasztalataim az NBI-ről, intenzív a játék, futballozni akarnak a csapatok, sokat fejlődött a magyar foci az elmúlt években, ami jó válogatottnak és az országnak is, korábban rosszabb véleményeket hallottam róla. Igyekszem mindent megérteni és a pályára vinni, amit Szergej Rebrov kér tőlem, ha ez nem sikerül tökéletesen, akkor pedig azonnal javítani rajta, fejlődni benne. Minden játékos hibázik, a célom, hogy minél kevesebbszer történjen ez meg és az edzői utasítások szerint játsszak a mérkőzéseken. A szurkolóink fantasztikusak, folyamatosan buzdítanak minket, ami sokat segít nekünk, szükségünk van rájuk, a tizenkettedik játékosunkra.

A szerdai Magyar Kupa meccsen megsérült a grúz játékos. Dvali bízik benne, hogy nem komoly a sérülése. „Egyelőre nem tudok pontosabbat, délután lesz (csütörtök délután – szerk.) MRI-vizsgálat, azután okosabbak leszünk. Nagyon remélem, hogy nem kell sokat kihagynom, már csak a válogatott mérkőzés miatt is fontos lenne, hogy hamar felépüljek ” – mondta el a sajtónapon.

Mint ismert legutóbb a Fradi 3-1-re legyőzte a Szombathelyi Haladást a Groupama Arénában. A találkozót szombaton 17:00-kor rendezik meg.

Az augusztusi mérkőzés összefoglalója:

OTP Bank Liga, 25. forduló:
Puskás Akadémia FC-MTK Budapest 17.00
Ferencváros-Szombathelyi Haladás 17.00
Újpest FC-Kisvárda Master Good 17.00 (tv: M4 Sport)
Budapest Honvéd-Paksi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00
MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 19.30 (tv: M4 Sport)

A tabella:
1. Ferencváros 24 16 4 4 53-19 52 pont
2. MOL Vidi FC 24 13 5 6 39-25 44
3. Debreceni VSC 24 10 7 7 29-27 37
4. Újpest FC 24 9 10 5 30-18 37
5. Budapest Honvéd 24 10 6 8 28-24 36
6. Mezőkövesd Zsóry FC 24 8 8 8 34-31 32
7. MTK Budapest 24 9 4 11 34-37 31
8. Paksi FC 24 7 10 7 29-32 31
9. Puskás Akadémia 24 8 3 13 27-32 27
10. Diósgyőri VTK 24 7 6 11 24-44 27
11. Kisvárda Master Good 24 6 7 11 24-40 25
12. Szombathelyi Haladás 24 4 4 16 21-43 16

szöveg és fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs