Lett győzelem született Miskolcon

A lett bajnok Krists Neilands szerezte meg a győzelmet a Tour de Hongrie második szakaszán, s az összetettben is átvette a vezetést. A magyarok közül Dina Márton a hatodik, Valter Attila a tizedik helyen ért a miskolci célba.

A szervezők beszámolója szerint a Tour de Hongrie második szakaszára került sor csütörtökön, Balassagyarmat és Miskolc között. A 201 kilométer hosszú etap során két jelentősebb emelkedőt is meg kellett másznia a mezőnynek

A szakasz négy szökevény akciójával kezdődött, a cseh Zahalka (Elkov-Author), a svéd Eriksson (Team Coop), a belga Deruette (Differdange-GeBa) és a szlovén Bozic (Adria Mobil) lépett el a mezőnytől. Utóbbi versenyző aktivitása volt igazán meglepő, hiszen az első szakaszon 150 kilométeren át szökésben volt, alaposan elfáradhatott.

Csakhogy a szakaszon található hegyi hajrák érdekelték az Adria Mobil sportolóját, aki be is gyűjtötte az első két hajrá győzelméért járó pontokat, így virtuálisan a piros trikót is átvehette.

A mezőny – amely csaknem 160 kilométeren át hagyta haladni a szökevényeket – a bükkszentkereszti emelkedőn bedarálta Zahalkáékat, s elkezdődött az igazi harc a szakaszgyőzelemért.

A lett bajnok, az összetettben második helyen álló Krists Neilands (Israel Cycling Academy) – aki a prológon már hajszálra volt az első helytől és az összetett első helyétől – szökött el a többiektől, a sárga trikót védő Androni Giocattoli-Sidermec csapata az 1-es rajtszámú Manuel Bellettit óvta az emelkedőn, ez pedig Neilands malmára hajtotta a vizet. Olyan előnyt tudott szerezni, amit az olaszok már nem tudtak ledolgozni. Ráadásul a többi csapat sem segített az Androninak, így végre megszületett a lett győzelem.

Az üldözők között az utolsó néhány száz méteren belül bukás történt, ezért az üldözőboly minden célbaérkezőjét azonos idővel mérte a zsűri. A második helyen a dán Bendixen (Team Coop) ért be egy perces hátránnyal, majd az olasz Frapporti (Androni Giocattoli-Sidermec), a negyedik helyen pedig a sokáig szökésben lévő Zahalka futott be.

Ismét kitettek magukért a magyarok, ezúttal Dina Márton (Kometa Cycling Team) lett a hatodik, megőrizve ezzel a legjobb magyarnak járó fehér trikót, Valter Attila (CCC Development Team) pedig tizedikként ért célba, de az első bollyal futott be a Pannon Cycling Team két versenyzője, Filutás Viktor és Fetter Erik is.

Az összetett versenyben – az idei Giro d’Italia teljes távját is végigtekerő – lett Neilands vette át a vezetést, megelőzve Bellettit és Bendixent. Az olasz lett a nap vesztese, hiszen a sárga trikó mellett a zöldet is elveszítette, a pontversenyben ugyanis Bendixen vette át a vezetést. A hegyi pontversenyben nem fizetődött ki Bozic mérhetetlen erőfeszítése, az utolsó – első kategóriás – hegyi hajrán ugyanis Neilands annyi pontot gyűjtött, amennyi elegendő volt a piros trikó átvételéhez.

A lett bringás több mint egy perces előnybe került az összetettben, s ezt a pénteki két félszakaszon meg is őrizheti – Kazincbarcika és Tiszafüred között, majd Tiszafüred és Hajdúszoboszló között egyaránt a sprinterek csatája várható.

EREDMÉNYEK
2. szakasz, Balassagyarmat-Miskolc (201 km):
1. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 5:10:14
2. Louis Bendixen (dán, Team Coop) 1:00 perc hátrány
3. Marco Frapporti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) 1:05 p h.
4. Matej Zahalka (cseh, Elkov-Author) azonos idővel
5. Mathias Le Turnier (francia, Cofidis) a. i.
6. Dina Márton (magyar, Kometa Cycling Team) 1:08 p h.
10. Valter Attila (magyar, CCC Development Team) a. i.

Összetett verseny:
1. (sárga mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben) Louis Bendixen (dán, Team Coop)

A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Dina Márton (Kometa Cycling Team)

A teljes tájékoztató eredménylista: KLIKK IDE!

 

fotó: tdh.hu