Lett válogatott feladó a MÁV Előrében

A lett korosztályos és felnőttválogatott Elvita Dolotova a következő idényt a MÁV Előre SC-ST Solar Extraligás női csapatánál tölti.

A fehérvári klub közlése szerint az 1997-ben született feladó a lett egyetemi csapat után a VK Jelgavát, majd a cseh VK Královo Polét, a legutóbbi kiírásban pedig a finn LP Vampulát erősítette, mielőtt Székesfehérvárra igazolt volna. A balti állam nemzeti csapatában 2016 óta szerepel.

Ez lesz a harmadik évem profi játékosként. Nagyon izgatottan várom a magyar bajnokságot. Játékosként nagyon fontos, hogy olyan klubhoz csatlakoztam, ahol kiválóak a feltételek és az, amit a klub ajánlott, nagyon tetszett. Tudom, hogy az Extraliga nagyon magas szintet képvisel tele kiváló játékosokkal. A csapatról egyelőre még nem tudok nyilatkozni, mert a menedzserem még csak a fehérorosz csapattársamat mutatta be, de tudom, hogy a klub megnyerte az NB I-et, szóval remélem, hogy az Extraligában is komoly célok lesznek. A személyes elvásárom, hogy a legjobbamat adjam magamból, s jól teljesítsek. Szeretnék a legjobb tudásommal hozzájárulni ahhoz, hogy elérjük azokat a célokat, amiket a vezetőedző meghatározott. Jó csapatszellemre, magas szintű edzésekre és kemény mérkőzésekre számítok

 – mondta a MÁV Előre SC-ST Solar új igazolása, Elvita Dolotova.

 

fotó: fehervarvolley.hu