Lezárult a sportlövők vb-válogatója, kedden döntenek a csapatról

Vasárnap zárult a sportlövők harmadik, egyben utolsó válogatóversenye, mely után kedden dönt az elnökség a szeptemberi, olimpiai kvalifikációs csangvoni világbajnokságon szereplő magyar csapat összetételéről.

A Fehér úti lőtéren rendezett viadalon a világkupadöntő-győztes puskás, a vb-n többek között mindkét olimpiai számban, légpuskában és a kisöbű szabadpuska összetettben is biztosan induló Péni István nem vett részt, ám távollétében is születtek kiemelkedő eredmények.

A férfiak puskások összetett versenyében az ifjúsági olimpiára kijutott Pekler Zalán kiemelkedő, 1175 körös eredménnyel végzett az alapverseny élén, míg női sportpisztolyban a szám vb-bronzérmese, Tobai-Sike Renáta 584 körrel zárt az alap első helyén, ami azért volt fontos, mert a válogatásnál az alapversenyekben elért eredményeket veszik számításba.

Győrik Csaba szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére elárulta, hogy férfi pisztolyban és női puskában a vártnak megfelelően szerényebb eredmények születtek a válogatókon, ám férfi puskában és női pisztolyban kifejezetten jó teljesítményeket látott. Mint mondta, a puskás szakágban érintett edzőkkel már egyeztetett, míg a pisztolyosokkal hétfőn fog, majd a végleges csangvoni csapatról kedden dönt a magyar szövetség elnöksége.

Eredmények (olimpiai számok):

férfiak:

légpuska (döntő):
1. Sidi Péter 247,0 kör
2. Pekler Zalán 246,6
3. Somogyi Péter 225,8

kisöbű szabadpuska összetett, 3×40 (döntő):
1. Vas Péter 450,6 kör
2. Hammerl Soma 448,1
3. Pekler Zalán 438,4

légpisztoly (döntő):
1. Tátrai Miklós 244,6 kör
2. Nagy László 233.6
3. Iszprávnik Péter 211.7

gyorstüzelő pisztoly (alapverseny):
1. Takács Tibor 565 kör
2. Jambrik István 562
3. Pálinkás Lajos 537

nők:

légpuska (döntő):
1. Zwickl-Veres Kata 249,9 kör
2. Gáspár Lalita 248,3
3. Horváth Lea 224,1

kisöbű sportpuska összetett, 3×40 (döntő):
1. Toma Dorina 448,5 kör
2. Gáspár lalita 446,5
3. Zwickl-Veres Kata 435,7

légpisztoly (döntő):
1. Major Veronika 242,8
2. Egri Viktória 240,1
3. Tobai-Sike Renáta 219,1

sportpisztoly (döntő):
1. Csonka Zsófia 34 pont
2. Nemes Adrienn 32
3. Egri Viktória 26

(MTI)