Ligetvári Patrik kalandos nyolc éve

Nyolc év alatt hét edzője volt, kétszer is kölcsönadták, most már csak Veszprémben játszana Ligetvári Patrik.

Nyolc év leforgása alatt a hetedik edzőjéhez kell igazodnia Ligetvári Patriknak, a Telekom Veszprémhez visszatért kézilabdázónak, akit 2012-ben a magyar bajnokcsapat akkor vetett be először, amikor még 17 éves sem volt – írta az SzPress Hírszolgálat. Ez akkor történt, amikor a klub névadó támogatója még az MVM volt, a vezetőedző pedig a hatszoros BL győztes spanyol Carlos Ortega, aki már akkor is nagy jövőt jósolt a hatalmas erővel bombázó, a védőfalban pedig az ellenfeleket nemigen kímélő tehetségnek. Az „Építők” először a Balatonfürednek adta kölcsön, 2018-ban pedig a spanyol Ademar León együttesének, ahonnan a La Rioja Logrono csapatához került, és csak onnan idén tavasszal haza Veszprémbe.

Kalandos nyolc évre tekinthetek vissza, amely alaposan próbára tette az alkalmazkodó képességemet, de minden csapatomnál tanultam valamit, és most sokkal érettebbnek érzem magamat, mint amikor legutóbb elhagytam Veszprémet – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a várpalotai születésű Ligetvári Patrik. – „Kicsit” zűrös volt az idei tavaszom, előbb Spanyolországban szorultam be egy hónapra az otthonomba a járványveszély miatt, aztán itthon kellett kéthetes önkéntes karanténba vonulnom. Ha nincs velem a menyasszonyom és a kiskutyám, még nehezebben viseltem volna ezt a brutális időszakot. A bezártság heteiben is annyit edzettem, amennyit csak tudtam, nem sokat veszítettem az erőmből, de a csapatjátékot sajnos semmivel sem tudtam pótolni.

Öt hónap után újra a Tatabánya ellen

Két nap híján öt hónap telt el azóta, hogy a Telekom Veszprém utoljára játszott tétmérkőzést, és idegenben 33-26-ra verte a Grundfos Tatabánya együttesét. Szerdán este zártkapus felkészülési találkozón ismét Vladan Matics csapata a David Davis vezette gárda ellenfele, amely Ligetvári számára is lehetőséget kínál mai tudása bemutatására.

Az állandóság és a változás egyaránt jellemző a csapatomra, mi „újak”, én a visszatérő, és velem együtt a spanyol Maqueda és Corrales, valamint a dán Markussen és az orosz Siskarjov is azon leszünk, hogy a lehető legtöbb időt tölthessük el a pályán. Csapaton belül mindenkinek van legalább egy, de inkább két vetélytársa, amiből szerintem csak jó dolgok sülhetnek ki.  Egyelőre csak annyit tudok ehhez hozzátenni, hogy néhány hét is elég volt arra, hogy David Davis, az edzőnk egységet teremtsen és a segítőtársaival együtt jól felhozza a csapatot arra a szintre, amire már stabilan lehet építeni. Mindenki számára világos, hogy ez csak az út eleje, az igazán nagy munka ezután következik. Amire elkezdődik  a bajnokság, aztán a  BL csoportmérkőzései, olajozottan megy majd a gépezet és mi játékosok is acélosabbak leszünk” – mondta befejezésül a 24 esztendős Ligetvári Patrik, aki bárhol is játszott az elmúlt nyolc év során, mindvégig az „Építők” kötelékhez tartozott, és most nagyon örül annak, hogy 2022-ig a magyar bajnokcsapattal szerződött le.

Szalay Péter SzPress Sporthírszolgálat

fotó: Telekom Veszprém