Liu Si-ven révbe ért

Két elvesztett egyéni döntő után a kínai Liu Si-ven most már ebben a számban is világbajnoknak mondhatja magát, miután a budapesti döntőben hat szettben legyőzte honfitársát, Csen Menget.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség közlése szerint férfi párosban a szintén kínai Ma Lung, Vang Csu-csin duó diadalmaskodott a fináléban az Ovidiu Ionescu, Álvaro Robles román, spanyol kettős ellen.

MOST VAGY SOHA

Liu Si-ven Budapesten vegyes párosban szerezte meg a hetedeik világbajnoki aranyát, egyéniben azonban még sosem diadalmaskodott, 2013-ban és 2015-ben is kikapott a döntőben. A nála három évvel fiatalabb Csen Mengnek három vb-elsősége van (mind csapatban), egyesben nálunk jutott először fináléba.

Csen Meng kezdett jobban, megnyerte az első játszmát, aztán viszont Liu Si-ven fordított. A negyedik szett Csen Mengé lett, de ekkor örülhetett utoljára. Liu Si-ven 11:0-ra hozta a kulcsfontosságú ötödik felvonást, majd a hatodik szettben is ő volt jobb. Végső győzelmének jogosságához kétség sem férhet, hiszen az elődöntőben és a döntőben a világranglista első (Ting Ning), majd harmadik helyezettjét győzte le, ráadásul mindkét honfitársának kiosztott egy 11:0-s szettet.

„Még mindig nem hiszem el, hogy megnyertem. Úgy voltam vele, hogy ha most sem sikerül megszereznem az aranyat, akkor soha” – jelezte néhány perccel a mérkőzés után Liu Si-ven, hogy nem akármekkora nyomás volt rajta. – A győzelmem kulcsa az volt, hogy nyugodtabb tudtam maradni. A döntő egyes pillanataiban túl sokat gondoltam a trófeára, ezért le kellett higgadnom.”

Csen Meng először is gratulált ellenfelének, majd a következőképp értékelt: „Tíz éve játszottunk egymás ellen először, és ő azóta is keményen dolgozott. Úgy gondolom, nem rendelkeztem még elég tapasztalattal, ami egy döntőben kell, túl sokat agyaltam azon, hogyan jöjjek vissza nagy hátrányból. Sokat tanulhatok még Liu Si-ventől, és remélem, hogy legközelebb én szerzem meg ezt a kupát.”

NINCS EURÓPAI ARANY, MA LUNGÉK NYERTEK

Nyugodtan mondhatjuk, hogy rendhagyó döntőre került sor a férfi párosoknál, hiszen az egyik oldalon európai pár állt a román Ovidiu Ionescu és a spanyol Álvaro Robles személyében. Ilyenre legutóbb 2005-ben volt példa, amikor Timo Boll és Christian Süss ezüstérmet szerzett a németeknek. Még messzebb kell visszamennünk az időben, hogy világbajnok európai férfi párosra leljünk, 1991-ben a svéd Peter Karlsson és Thomas von Scheele ért a csúcsra.

Ionescuék fantasztikus hetet produkáltak, remek ellenfeleken jutottak túl, az elődöntőben például az Ecseki Nándort és Szudi Ádámot búcsúztató Tiago Apolóniát és Joao Monteirót. Ázsiai párral mindazonáltal nem találkoztak a döntőig, ahol viszont már nem kerülhették el a végzetüket. A tízszeres világbajnok Ma Lung és a 18 éves Vang Csu-csin várt rájuk, utóbbi eddigi egyetlen vb-címét tavaly szerezte a kínai csapat tagjaként. Most már a férfi páros arany is ott pihenhet a vitrinjében, a fináléban ugyanis 4:1-re felülmúlták Robleséket, ami azt jelenti, hogy a hat mérkőzésükön mindössze négy játszmát vesztettek.

A DÖNTŐSÖK MONDTÁK

Ma Lung: – Erős ellenfél várt ránk, ezért alaposan felkészültünk a döntőre, arra is, hogy a közönség nagy része őket támogatja majd. Tavaly Hszü Hszinnel kikaptunk tőlük a China Open. Ma az első szett megnyerése után megkönnyebbültem, és egyre jobban kezdtem játszani. Vang Csu-csin is nagyszerűen játszott, különösen a negyeddöntő után, amivel nagy terhet vett le a vállamról.

Vang Csu-csin: – Sokan szurkoltak ma nekünk. Nagy nyomás volt rajtam, a párost gyakoroltam a zárt kapus edzéseken. Rengeteget profitáltam abból, hogy Ma Lunggal párosozhattam együtt. Bátorított akkor is, ha hibáztam, és sok tanáccsal látott el.

Ovidiu Ionescu: – Gyerekként a világbajnoki részvételről álmodoztam, most pedig döntőt játszhattam. Ez bizonyítja, hogy a kemény munkának előbb-utóbb megjön az eredménye, csak hinni kell benne. Szerencsésnek érzem magam, mert a családom és a menyasszonyom itt van Budapesten, remélem, alaposan megünnepeljük ezt a sikert. Ez az ezüst Romániának is sokat jelent, szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki támogatott pályafutásom során.

Álvaro Robles: – A negyeddöntőt-elődöntőt céloztuk meg, arról nem is álmodtunk, hogy döntőt játszhatunk. Csodálatos verseny van mögöttem, ez az első spanyol arany a világbajnokságokon.

VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST

NŐI EGYES, DÖNTŐ
Liu Si-ven (kínai)–Csen Meng (kínai) 4:2 (–9, 7, 7, –7, 0, 9)

FÉRFI PÁROS, DÖNTŐ
Ma Lung, Vang Csu-csin (kínai)–Ionescu, Robles (román, spanyol) 4:1 (3, –8, 7, 3, 5)

 

fotó: Magyar Asztalitenisz Szövetség