Logisztikai mestermű

Példamutató összefogás teremti meg az ISL versenysorozat budapesti megrendezésének lehetőségét – Az úszószövetség 140 úszó és para-úszó ideiglenes edzéslehetőségét szervezte meg.

A magyar úszósport történetében egyedülálló és formabontó eseménynek számít a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nevével fémjelzett budapesti ISL versenysorozat, ahogy arra sem volt eddig példa, hogy egy népes nemzetközi mezőny tagjait és a kísérőiket hat héten át egytől-egyig „buborékba” zárják. Valahogy úgy, ahogy azt a US Openen az amerikai házigazdák, ezekben a napokban pedig a francia szervezők teszik a teniszezőkkel a Roland Garroson. Szigorúan elhatárolt, ellenőrzés  alá vont, ezért hermetikusan elzárt  létesítmény lesz hétfőtől a versenyeknek otthont adó Duna Aréna mellett a kiegészítő edzéslehetőséget biztosító szomszédos Dagály Strand sátorral fedett 50-es medencéje, szobafoglalási kizárólagossággal pedig két patinás margitszigeti szálloda, az ENSAMA márka alá került  Grand, illetve Thermal Hotel. Mind a 10 résztvevő nemzetközi úszócsapat saját, naponta többször fertőtlenített buszt kap, amelyek a sportlétesítmények és a szálláshelyek között közlekednek majd. További mozgásteret várhatóan csak a szigeti sétautak nyitnak az olimpiai- és világbajnokokat felvonultató társaság számára, mert a teljes bezártság egy idő után akár rossz ötleteket is szülhet.

Logisztikai feladvány

Az SzPress Hírszolgálat értesülése szerint a Magyar Úszó Szövetség munkatársainak már jóval a rajt előtt 140, a Duna Arénában felkészülő úszó, illetve para-úszó ideiglenes edzéslehetőségét kellett megszerveznie, amely ismerve a fővárosi létesítmények zsúfoltságát, csak vidéki uszodák bevonásával sikerülhetett. Példásnak lehet nevezni az üzemeltetők, az érintett klubok és edzők hozzáállását, akiknek a segítsége nélkül válogatott valamint utánpótlásválogatott versenyzők kerültek volna másfél hónapra az „utcára”. A feladat nagyságára jellemző, hogy a MUSZ hetente 400 pálya/órát vesz igénybe a Duna Aréna versenymedencéjében, azaz az ISL versenyek alatt ennek a hatszorosával kellett számolniuk, amikor a „kiköltözőknek” forgó rendszerben átmeneti otthont biztosítottak.

A logisztikai feladványt végül úgy sikerült megoldani, hogy a Honvéd, a Vasas, az UTE, az Eger, az FTC, a Jövő SC, a Stamina, a Darnyi Úszóiskola és a Római SE több-kevesebb versenyzőjének átmenetileg Debrecen, Kaposvár, Balatonfűzfő, Balatonfüred, a fővárosban pedig az NSK égisze alatt működő Komjádi és Tüske uszoda, illetve a Kőbánya SC létesítményei adnak átmeneti otthont. Ez utóbbi fogadja be néhány hétre Selmeci Attila tanítványait, köztük a világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristófot, aki a betegsége után előreláthatóan csak a budapesti ISL versenysorozat utolsó szakaszában, az elődöntőben állhat a Hosszú Katinka mögött felsorakozó IRON csapat rendelkezésére. Ide tartozik, hogy néhány ausztrál és olasz versenyző lemondása után változott, és még változhat is a mintegy 320 fős nemzetközi mezőny összetétele, így az sem kizárt, hogy további visszalépéseket követően hazai reménységekkel igyekeznek feltölteni a rajtra készülők társaságát.

A külföldről érkezők számára az indulás megkerülhetetlen  feltétele két negatív eredményű teszt igazolásának bemutatása, a következő hat hét leforgása alatt pedig nem lesz olyan nap, ami ne teljes körű COVID 19 teszteléssel kezdődne.

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)

 

fotó:darena.hu