Lőrincz Tamás és Korpási Bálint elődöntős, Lőrincz Viktor kikapott a vb-n

Kétharmados győzelmi aránnyal zárták a magyar kötöttfogású birkózók a negyeddöntőket a párizsi világbajnokság hétfői nyitónapján, melyen Korpási Bálint (71 kg) és Lőrincz Tamás (75 kg) elődöntőbe jutott, Lőrincz Viktor ugyanakkor kikapott.

A nyolc közé viszonylag mindhárman könnyedén jutottak el, ott viszont valamennyiükre kemény harc várt.

Elsőként Korpási, a 71 kilós kategória világ- és Európa-bajnoki címvédője versenyzett, akinek az idei Afrika-bajnok, egyiptomi Mahmud Ganem volt az ellenfele, s talán ettől a meccstől lehetett a legkevesebb izgalmat várni.

A BVSC 30 éves versenyzője okosan birkózott, még az sem zökkentette ki, hogy Ganem rögtön egy látványos fejeléssel kezdte a meccset. Korpási ezek után uralta a szőnyeget, riválisát már az első három percben kétszer meg is intették. Egy akció viszont egészen a második szakasz elejéig hiányzott, amikor Korpási szép derékra támadás végén kivitte a szőnyegről riválisát. A 3-0 nagy előny volt, s láthatóan Korpási is tisztában volt ezzel. A folytatásban már csak azzal törődött, hogy akciót ne tudjon ellenfele csinálni, s ugyan kétszer megintették a végéig, 3-2-re így is biztosan nyert.

Lőrincz Tamástól nem lehetett hasonló sikert várni, mivel a dél-koreai Kim Hjeon Vu volt az ellenfele, aki 2012-ben a londoni olimpia 66 kilós fináléjában legyőzte őt, ráadásul az ázsiai sportoló azóta már 75 kilóban is letette névjegyét, a tavalyi riói játékokon harmadik lett, míg Lőrincz idén ugrott két kategóriát.

A meccs első menete óriási küzdelmet, s egy-egy intést hozott, melyek után Lőrincz állt jobban. A második menet elején aztán az addig is többször fejelő Kim keményebben eltalálta a Lőrincz arcát, ami után a bíróktól büntetést nem kapott, Lőrincz viszont azonnal „büntetett” és gyönyörűen levitte Kimet. Még több mint másfél perc volt hátra, s a ceglédiek háromszoros Eb-győztese végig nagyon figyelmesen birkózott, nem adott esélyt Kimnek semmire, megtartotta előnyét, amivel első 75 kilós vb-jén rögtön a négy közé került.

Erre készült öccse, Viktor is, akit előzetesen Sike András szövetségi kapitány a legnagyobb magyar esélyesnek tartott. A 27 éves versenyző a negyeddöntőig nem is hibázott, ott azonban az Ázsia-bajnok iráni Hosszein Nouri várt rá, aki kíméletlenül kihasználta minden figyelmetlenségét.

A meccs nagyon fordulatos volt, előbb Lőrincz Viktor intéssel előnybe került, ám egy derékra fogás után az iráni fordított. Az első három perc végén Nouri ismét jól fogott össze, ám ezúttal Lőrincz Viktor még éppen időben, a szőnyeg szélén belerántott az akciójába, s egy pontot kapott, majd az irániak elutasított videózása után még egyet.

A második menet így 3-2-es magyar vezetéssel kezdődött, ám jött egy újabb eredményes derékra támadás, s már Nourinál volt az előny. A folytatásban ugyan Lőrincz Viktor még egyenlíteni tudott egy kiléptetéssel, ám később akciót már nem tudott csinálni, míg az iráni egyszer mögé ment, így ő nyert. A ceglédi sportember abban bízhat, hogy legyőzője bejut a fináléba és vigaszágra segíti őt.

(MTI)

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Vélemény, hozzászólás?