Lőrincz Tamás olimpiai döntős Tokióban!

Lőrincz Tamás döntőbe jutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpia hétfői versenynapján, mg Szőke Alex vigaszágas Tokióban.

Augusztus 2-án, hétfőn két magyar birkózó kezdte meg szereplését Tokióban. Az olimpiai ezüstérmes, világ- és négyszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás első kiemeltként a hozzá hasonlóan tapasztalt, tízszeres Afrika-bajnok marokkói Zijed Ajt Uagram ellen rajtolt volna, de riválisa elkapta a koronavírust, így nem tudott bemérni.

A negyeddöntőben következett a vb-2. kazah Demeu Zsadrajevet némi meglepetésre 5-3-ra felülmúló japán Jabiku Sohej. Lőrincz meghajtotta az elejét, megintette és megpörgette a hazai versenyzőt (kár, hogy a bíró túl hamar felállította őket, még volt benne több akció). A második menetben jött a visszaintés, magabiztos védekezés, a legvégén pedig egy derékra menés bravúros hárítása, így Lőrincz 3-1-re nyert, s az elődöntőben a kétszeres vb-3., Ázsiai Játékok-1. iráni Mohammadali Geraej ellen küzdött.

És mekkorát! Intéssel az ázsiai szerzett vezetést, de Lőrincz kis híján még a szünet előtt egyenlített (a challenge még ellenfelének kedvezett), aztán a második menetben intés, fordított emelés, szabálytalan védekezés, rossz challenge és máris 6-1 ide! Nem nyugodhattunk meg, honfitársunkat megint leküldték, itt is fordított emelés, itt is szabálytalan védekezés, 6-5 és iszonyatos másodpercek a végén. Szerencsére maradt az eredmény, s Lőrincz Tamás pályafutása során 2012 után másodszor vívhat olimpiai finálét. Riválisa a szenzációs formát mutató, nagyszerűen emelő Ázsia-bajnok kirgiz Akzsol Mahmudov lesz kedden.

Hát ez nagyon kemény volt, több holtponton is átestem a meccsen. Úgy mentem fel a szőnyegre, hogy előttem a lebegett a feleségem és két gyönyörű gyermekem képe, négy éve hagyom őket otthon a folyamatos edzőtáborok alatt, értük küzdöttem. Szinte végig védekeztem, de tudtam, hogy így lesz, nagyon erős az iráni. A szívem és a rutinom hozta meg a sikert, nagyon boldog vagyok, s remélem, hogy pályafutásom utolsó mérkőzését is abszolválni tudom a döntőben” – nyilatkozta meghatóan Lőrincz Tamás.

A világkupa-2., junior Európa-bajnok Szőke Alex (kf, 97 kg) elsőre a dagesztáni származású, Eb-5. cseh Artur Omarovval találkozott, akit korábban már felül tudott múlni. Most sem történt másképpen, intések és a rivális szabálytalan védekezése vezetett a 3-1-es sikerhez. Jött a kétszeres világ- és Európa-bajnok orosz Musza Jevlojev, akit 21 éves honfitársunk meglepett egy kiléptetéssel és intéssel, s kis híján meg is pörgetett. 2-0 után aztán a papírforma következett, a favorit fordított (2-6), de Szőke sem volt elégedetlen.

Nem sikerült nyernem, de sokkal jobban megszorítottam, mint az előző meccsünkön. Szerintem jól birkóztam, bár a végére kissé elfáradtam. Bízom benne, hogy folytathatom a vigaszágon.

Ehhez Jevlojevnek be kellett jutnia a fináléba, meg is tette, így Szőke a vigaszágon folytathatja, először a vb-5., U23-as vb-2. és -3. grúz Giorgi Melija ellen. Ha sikerül legyőzni az első ellenfelet, akkor a délutáni programban a bronzéremért csatázhat majd a lengyel Tadeusz Michalikkal.

 

fotó: MBSZ / UWW; MTI /Kovács Tamás