Luxembourgban rendezik a hétvégi férfi kard világkupa versenyt

Luxembourgban rendezik meg péntektől vasárnapig a férfi kardozók utolsó előtti olimpiai kvalifikációs világkupa-versenyét.

Eredetileg Padova lett volna a házigazda, de a koronavírus-járvány miatt múlt kedden Tauberbischofsheimbe helyezték át a viadalt, utóbb azonban a helyi rendezők az illetékes kerületi hivatal erős nyomására lemondták az eseményt. Végül – amint az a nemzetközi szövetség (FIE) honlapján olvasható – luxemburgi helyszínre került a verseny – írta hétfőn az MTI.

Szetey András, az MVSZ kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, nehéz volt helyszínt találni ilyen rövid időn belül, de a FIE-nél fontos szempont volt, hogy a németországihoz közeli legyen.
Az indulók nagy része egy repjegyet már kidobott az ablakon, az első módosítás után pedig sokan már Frankfurtba is megvették a jegyüket. Onnan viszont kezelhető távolságra van Luxembourg” – mondta.

A férfi kardozóknak ez lesz az utolsó előtti vk, mely az olimpiai kvalifikációs sorozat része. Az egyéves időszak Budapesten, március 20. és 22. között a Gerevich-Kovács-Kárpáti viadallal ér véget. A tavaly világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar csapat szinte már biztos olimpiai indulónak számít, mivel a második helyen áll a dél-koreaiak mögött.