Ma van az Olimpia Napja, 125 éves a NOB!

Június 23-án ünnepeljük az Olimpia Napját, amikor világszerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1894-es megalakulására emlékezünk. A szervezet központjában, Lausanne-ban ünnepséget is szerveznek az alapítás 125. évfordulója alkalmából. Ezen a napon ünnepli születésnapját a Nemzet Sportolója, a ma 84 esztendős dr. Kárpáti György is.

A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos honlapjának közlése szerint pontosan 125 évvel ezelőtt, 1894. június 23-án alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), Pierre de Coubertin francia báró irányításával, ami a modernkori olimpiai mozgalom születésének a napja is egyben. A 16 alapító között szerepelt a magyar, egri reáliskolai igazgató Kemény Ferenc is (álló sor, jobbról a második), aki a hazai olimpiai mozgalom első úttörője, és a Magyar Olimpiai Bizottság alapító titkára volt (az elnök Berzeviczy Albert mellett).

A NOB 1948. januárjában hagyta jóvá az Olimpiai Nap ötletét, ami a szervezet megszületéséről emlékezik meg, mely az olimpiai mozgalom egyfajta „születésnapja” is egyben. A NOB 42. Nemzetközi Ülésén, Svájcban, St. Moritz-ban született meg a hivatalos döntés. Az olimpiai világnap rendezésének ténye 1978-ban az Olimpiai Chartába is beiktatásra került.

A NOB székhelyén, a svájci Lausanne-ban jelentős ünnepséget tartanak vasárnap, melynek keretében az új székházat is átadják, ahol az olimpiai mozgalom képviselőit Thomas Bach, a NOB első embere is köszönti. A sportdiplomáciai eseményen részt vesz Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is.

A Magyar Olimpiai Bizottságot a világon a hatodik nemzeti ötkarikás szervezetként alapították 1895. december 19-én, a MOB idén 124 esztendős. A NOB-nak ma 206 tagországa van.

Ezen a napon ünnepli születésnapját a Nemzet Sportolója, a háromszoros olimpiai bajnok (Helsinki, Melbourne, Tokió) egyszeres bronzérmes (Róma) vízilabdázó, a ma 84 esztendős dr. Kárpáti György is.