Magyarország társházigazdája lesz az U19-es leány röplabda-világbajnokságnak!

Hatalmas sportdiplomáciai siker: Magyarország rendezheti – Horvátországgal közösen – az augusztusi U19-es leány röplabda-világbajnokságot!

Újabb nagy röplabdás sportesemény, az idei U19-es leány világbajnokság megrendezését érdemelte ki Magyarország. Hazánk a horvátokkal közösen ad otthont a 24 csapatos viadalnak, amelyen mindkét társházigazda korosztályos válogatottja automatikus résztvevő – adta hírül kedden a Magyar Röplabda Szövetség. A nemzetközi szövetség (FIVB) számára jó ajánlólevél volt, hogy az MRSZ felnőtt és utánpótlás tornákat, illetve egyéb kiemelt eseményeket is magas színvonalon bonyolított le. A rendezés elnyerése sporttörténelmi jelentőséggel bír, ugyanis ez lesz az első magyarországi röplabda-világbajnokság!

A bejelentésről szóló mai cikk ITT olvasható:

News – Hosts and dates for the FIVB Volleyball Age Group World Championships 2023 confirmed

Augusztus 1. és 11. között a világ legjobb 2005-ös és 2006-os születésű röplabdázó lányait látja vendégül Magyarország és Horvátország. A magyar korosztályos csapat már többször is bizonyította rátermettségét, hiszen Kőnig Gábor irányításával 2022-ben 10. lett az U17-es, 2021-ben pedig 7. az ugyancsak hazai rendezésű U16-os Európa-bajnokságon. A horvát helyszín Eszék városa lesz majd, míg hazánkban napokon belül véglegesítik, hogy melyik város adhat otthont a tornának.

Emellett idén nyáron (július 11-22.) még egy világversenyt rendez a Magyar Röplabda Szövetség, mégpedig az U17-es leány Európa-bajnokságot, azt Szerbiával közösen, amelynek Békéscsaba lesz a társházigazdája – ahogy arról már többször is beszámoltunk. Az MRSZ az elmúlt években számos nemzetközi tornát bonyolított le sikeresen: a már említett 2021-es nyíregyházi U16-os Eb mellett 2019-ben felnőtt női Európa-bajnokságot, 2018-ban női Európa Liga-döntőt (Budapest), 2017-ben fiú U19-es, 2016-ban pedig leány U19-es Európa-bajnokságot (Győr) is rendezett, most viszont először rendezhet FIVB-világversenyt.

Ez az esemény is illeszkedik a Sportért Felelős Államtitkárság koncepciójába, amely az utánpótlás sport fejlesztését hangsúlyozza. A Magyar Röplabda Szövetség 2021-ben elfogadott 12 éves stratégiájának egyik alappillére a nemzetközi mezőnyhöz való felzárkózás és az utánpótlás válogatottjaink minél magasabb szintű versenyeztetése. Magyarország még soha nem rendezett semmilyen korosztályban röplabda világbajnokságot, így hatalmas sportdiplomáciai eredmény, ugyanakkor felelősség is az FIVB által támasztott követelményeknek való megfelelés.

– mondta el Kersch Ferenc, az MRSZ elnöke.

Hónapok óta tart már az egyeztetés, amely a horvát fél kezdeményezésére indult el, és az ő kérésükre kapcsolódtunk bele a partnerségbe. A horvát szövetség több FIVB-rendezvényt is tartott már, így számítunk a tapasztalataikra, persze, a megfelelő rendezői rutin már a mi oldalunkon is megvan, amit az elmúlt években bizonyítottunk is. Feladat lesz bőven, ugyanis most már nem 20, hanem 24 csapattal rendezik a világbajnokságot, sok mérkőzéssel, csoportkörrel, egyenes kieséses szakasszal, helyosztókkal. A torna menetrendje február végére válik véglegessé, míg a magyarországi helyszínnel kapcsolatban a következő napokban adunk tájékoztatást!

– mondta el Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára.

fotó: hunvolley.hu