Majoros második, Fehér harmadik lett a budapesti U21-es tornán

Majoros Bence második lett az U21-esek versenyében a budapest BOK-csarnokban zajló World Tour-viadalon, míg Fehér Orsolya harmadikként végzett.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség hivatalos honlapjának szerdai beszámolója szerint Fehér Orsolya a nála egy évvel idősebb Mak Tze Winggel találkozott az elődöntőben. Az akkor még csak 18 esztendős hongkongi lány a tavalyi katari World Tour-versenyen 4:2-re legyőzte Madarász Dórát, és most is borsot tört az orrunk alá. Már az első szettben lehetett érezni és látni, hogy neki áll a meccs, a legtöbb labdamenet azzal ért véget, hogy Fehér hosszúra ütötte a labdát. Értetlenül nézett maga elé, illetve az edzője felé, és a későbbiekben sem tudta megállítani a hongkongit. A vége sima 3:0 lett, de így is óriási dicséret illeti meg Fehér Orsolyát az U21-esek között bemutatott meneteléséért.

Sok tapasztalatot szereztem, az edzővel kiértékeltük a mérkőzést, megbeszéltük, hogy mik voltak a pozitívumok, min kell javítanom. A szervafogadás nehezebben ment, és jól kijátszotta a középtenyeres oldalamat, ami a gyengébbik. Még csak tizennyolc éves vagyok, ilyen U21-es versenyen még sosem jutottam az első körnél tovább, úgyhogy ez nagy élmény számomra. Három nagyon jó játékost megvertem, akik a papírforma szerint jobbak nálam” – jelezte Fehér Orsolya, hogy egyáltalán nincs elkenődve az elődöntőben elszenvedett vereség miatt.

Szintén 9 órakor kezdődött a fiúknál Majoros Bence és Joe Seyfried elődöntője, de jóval tovább tartott, mivel kijátszották a maximális öt szettet. Az első és a harmadik játszmát is Majoros nyerte meg, de a francia mindkétszer viszonylag könnyen egyenlíteni tudott. A döntő felvonást 3:0-val kezdte Majoros, jött is a francia időkérés. Amely hatásos volt, és bár Bence 5:3-as vezetésénél fordultak, innen 6:5 lett oda. Még 9:8-nál is Seyfried állt jobban, sorozatban három poént megcsinálva azonban Majoros fordított, és bejutott a döntőbe!

Nagyon örülök neki, hogy egy itthoni versenyen ilyen szép eredményt értem el és a döntőbe kerültem – nyilatkozta Majoros Bence az elődöntő után. – A szervájával nagyon sok problémám volt, főleg a vége felé, mert rájött, hogy a hosszú szervákkal különösen meggyűlik a bajom. Ez nagyon frusztrált, és nem is nagyon találtam rá megoldást, de valahogy sikerült visszaadnom egyet-kettőt, aztán 9:9-nél én szerváltam, így tőlem függött igazából, hogy meg tudom-e csinálni.

Majoros két órával az U21-es döntő előtt a nyílt verseny selejtezőjében lépett asztalhoz, a továbbjutásért játszott, de 4:2-re alulmaradt a szlovén Darko Jorgiccsal szemben.

A fináléban a 16 éves tajvani Lin Jün-csü volt az ellenfele, aki addig csak egy játszmát vesztett, az elődöntőben 3:0-ra verte meg a svéd Truls Moregardot. A döntőben sem esett vissza a teljesítménye, az első szettet 11:5-re nyerte meg, a másodikat 11:6-ra, pedig utóbbiban Majoros vezetett 3:0-ra. A harmadik játszmában 10:1 is volt már a tajvaninak, és bár Majoros öt mérkőzéslabdát hárított, végül fejet kellett hajtania ifjú ellenfele előtt.

Nekünk pedig előtte kell, hiszen Fehér Orsolyához hasonlóan ő is nagyszerűen játszott a fiatalok versenyében.

Most először jutottam döntőbe U21-es versenyen, külön öröm, hogy a hazai World Tour-versenyen, ismerősök előtt sikerült ez – nyilatkozta az első két nap legnagyobb magyar hőse. – Érezhető az a fejlődés, amelyen átmentem az utóbbi hónapokban. Volt ugye egy jól sikerült német és belga World Tour-versenyem, nagyon örülök neki, hogy ezt az idei év első WT-tornáján folytatni tudtam. A döntőt hiba nélkül játszotta le a tajvani srác, én kicsit már fáradt voltam, nem vagyok hozzászokva, hogy két napon keresztül folyamatosan játszok és eljutok a döntőig, de megérdemelte az ellenfelem a végső győzelmet.

Eredmény:

U21-es torna, férfi egyes, döntő:

elődöntő
Majoros Bence–Joe Seyfried (francia) 3:2 (7, –4, 8, –5, 9)

döntő
Majoros Bence–Lin Jün-csü (tajvani) 0:3 (–5, –6, –6)

U21-es torna, női egyes:

elődöntő
Fehér Orsolya–Mak Tze Wing (hongkongi) 0:3 (–5, –2, –7)

döntő
Csen Ko (kínai)–Mak Tze Wing (hongkongi) 3:1 (–6, 6, 3, 3)

fotó: moatsz.hu