Mányoki Attila ultratávúszó az Egyesült Államokban készült Írországra

A rendkívüli, és rendre sikeres vállalkozásairól ismert magyar ultratávúszó, Mányoki Attila az elmúlt két hetet az Egyesült Államokban töltötte az Ocean’s Seven elnevezésű versenysorozat utolsó – írországi – állomására való felkészülésének jegyében.

A zalaegerszegi illetőségű sportember az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a nyári, újabb nagy próba előtt két okból választotta Amerikát: egyrészt, hogy részt vegyen egy nemzetközi nyíltvízi versenyen, másrészt, hogy elkezdje a nyíltvízi edzést és felkészülést az Északi-csatorna leküzdésére.

„Május második felében utazom Írországba, edzőtáborba, hogy azzal a csapattal tudjak együtt készülni, amely majd az Északi-csatorna augusztusra tervezett átúszása alatt segíteni fog. Most már minden hónapban lesz egy olyan hétvégi nap, amikor minimum hat órát leszek óceánban, hideg körülmények között” – mesélte Mányoki Attila, aki szerint San Francisco ideális hely volt számára, mert hasonlóan hideg, 10-12 fokos volt az óceán, mint amiben majd úsznia kell nyáron. Kitért rá, hogy a börtönszigetként elhíresült Alcatraztól is sikerült beúsznia a városhoz.

„Szerencsére április 23-án lehetőségem nyílt rá, hogy korán reggel áthajózzak a börtön-szigethez és onnan indulva beússzak San Francisco Maritime Nemzeti Történelmi Parkjába. Kuriózum, hogy egy ilyen kultikus és talán misztikus helyről úszhattam be a szárazföldre” – fogalmazott a magyar vízi maratonista, akit huszonöt éves pályafutása elismeréseképpen a Nemzetközi Maratonúszó Hírességek Csarnokának tagjává választottak tavalyelőtt Kaliforniában.

Mostani amerikai útján részt vett egy arizonai négynapos versenyen.

„Az állóképességemre voltam kíváncsi és hogy miként reagál a szervezetem erre a megterhelő sorozatra” – mondta. Hozzátette: fizikálisan és mentálisan is nehéz volt a nagyjából hetven kilométeres táv, valamint a 15-23 fokos tavak vize közötti hőkülönbség. A verseny első két napján szedtem össze időveszteséget, de a harmadik és negyedik napon már sikerült faragnom a hátrányból, s összetettben harmadikként végeztem, kategóriámban, a 40-49 évesek között pedig sikerült elsőnek lennem a 15 óra 53 perc 42 másodperces összidőmmel.”

Az Északi-csatorna az Ír-sziget északkeleti részét és Délnyugat-Skóciát választja el. Az átúszás távja 35,1 kilométer. Nehézsége nem a távban, hanem a természeti körülményekben rejlik: két áramlat, a tengeri élővilág, valamint a 13 fokos víz nehezíti az átkelést.

(MTI)