Märcz Tamás kijelölte a 14 fős keretét az októberi edzésekre

Märcz Tamás szövetségi kapitány 14 játékost hívott meg a budapesti edzésekre (október 24-25).

A Magyar Vízilabda Szövetség tájékoztatása szerint a férfi válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás kijelölte a keretét. A 14 fős csapatban több fiatal kapott meghívót.

Märcz Tamás szövetségi kapitány első szezonbeli keretének összehívását, összetételét így indokolta meg: „Amint látható, ez egy meglehetősen bő keret. Elsősorban olyan játékosokat hívtam meg, akikkel még nem dolgoztam együtt, akikben hosszú távon látok potenciált. A keretedzést mindenképpen a Világliga-mérkőzések előtt akartam megejteni, ezért az októberi dátum. Fontosnak tartom, hogy legyen némi tapasztalatom ezekről a játékosokról a későbbi keretkijelölés előtt. Három olyan játékos található a most megnevezettek között, akiket már jól ismerek: Vogel Soma volt már keretedzésen, Kovács Péter és Német Toni pedig ott voltak velem az Universiade-n. Utóbbi két center meghívása mindenképpen indokolt, hogy az edzőmeccseken tudjuk gyakorolni. Kedden délelőtt kezdünk, ahol még ellenfél nélkül leszünk, majd délután a Ferencváros, szerdán délelőtt pedig a BVSC lesz a segítségünkre egy-egy kétkapus edzés erejéig. Vannak még játékosok, akikre kíváncsi vagyok, de tekintettel arra, hogy azon a héten Bajnokok Ligája forduló is lesz, ezekből a csapatokból, a Szolnokból, az Egerből és az OSC-ből nem hívtam meg senkit, nem akartam őket elszakítani közvetlenül a meccsük előtt – de a jövőben biztos találok arra alkalmat, hogy ott legyenek majd a keretedzéseken vagy akár közvetlenül valamelyik évközi válogatott mérkőzésen.”

Meghívottak
Kapusok: Csoma Kristóf (MVLC), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Burián Gergely (Vasas), Kovács Péter (BVSC), Lajkó Márton (PVSK), Nagy Ádám (MVLC), Nagy Márton (Szentes), Német Toni (FTC), Kiss Bálint (Honvéd), Pellei Frank (Szentes), Sántavy Máté (Kaposvár), Vadovics Viktor (MVLC), Várnai Kristóf (BVSC), Vogel Simon (UVSE)