Märcz Tamás: világbajnokok akarunk lenni!

Meg akarja nyerni a hazai vb-t a magyar férfi vízilabda-válogatott, amelynek erre Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint minden esélye megvan.

A szakvezető a pénteki sajtótájékoztatón a csapat nevében jelentette ki azt is, hogy örülnek a hivatalos döntésnek, amely szerint a világbajnoki döntőt nem viszik át a Duna Arénába, hanem az eredeti tervnek megfelelően a Margitszigeten, a Hajós uszodában játsszák szombat 20.30 órától.

Az ellenfél a papírforma alapján várt szerb válogatott helyett Horvátország lesz, amely az olaszok után a délszláv pólós csatában is diadalmaskodott. A csütörtök esti 12-11-es sikerükről szólva Märcz Tamás azt mondta: ismét igazolódott, hogy bombaerős a horvát csapat, amelynek nagyon kevés gyenge pontja van.

De a magyar válogatottnak is nagyon kevés a gyenge pontja!” – tette hozzá bizakodva, majd azzal folytatta, hogy reményei szerint meglelik és hatásosan ki is fogják tudni használni a rivális hiányosságait.
Mint minden meccsünkön, itt is az a cél, hogy nyerjünk, s világbajnokok legyünk idehaza! Lehet, hogy csak az utolsó másodpercben születik meg a győzelmünk, de hogy a végső sikerért mindent megteszünk, az egészen biztos!” – mondta, kiemelve, hogy valamennyiük életében óriási dolog a vb-döntő.

A médiaeseményen jelenlevő pólósok közül Decker Ádám azt fejtegette, hogy neki védőként teljesen mindegy, ki az ellenfél, de a szerbeknek annyiból jobban örült volna, hogy jócskán van velük szemben törlesztenivalója a magyar válogatottnak. „Most a horvát csapat jön, de állok elébe, világbajnok akarok lenni!” – mondta.

A görögök felett aratott csütörtök esti 7-5-ös elődöntős győzelemből többek között egy fantasztikus csavargóllal is részt vállaló Hosnyánszky Norbert arról beszélt, hogy ő már a négy közé kerülésnek is örült, a döntőbe jutás persze még boldogabbá tette, s most már szeretné, ha a jó sorozat az aranyéremért zajló mérkőzésen sem szakadna meg.

Talán a horvátok ellen pszichésen könnyebb lesz, mint hogyha a szerbekkel csatáznánk, de egy vb-döntő mindig nehéz” – szögezte le az olimpiai és világbajnok pólós.

A görögök ellen szintén kétgólos, balkezes Vámos Márton előrebocsátotta, hogy ő is személy szerint jobban örült volna a fináléban a szerbeknek a „régi adósság” miatt.
A reváns lehetősége ezúttal elúszott, de sebaj, jöjjenek a horvátok, akkor most őket kell megvernünk a döntőben!‘” – fogalmazott.

A center Hárai Balázs azt hangsúlyozta, hogy neki mindegy volt, kit kapnak ellenfélnek a döntőben.
Nincs jelentősége, hogy horvát vagy szerb jön szombaton, előbbi ugyanolyan erős, sőt erősebb, hiszen megverte a szerb válogatottat…” – mondta.

(MTI)

fotó: Madar Dávid / waterpolo.hu

Vélemény, hozzászólás?