Marosi Ádám megnyerte a kairói öttusa világkupát!

Fantasztikus magyar sikerrel zárult a világkupa sorozat első versenye a férfiak döntőjében. Marosi Ádám kitűnő teljesítménnyel győzte le ellenfeleit. Bereczki Richárd 25., Kardos Bence 26. helyen végzett.

A Magyar Öttusa Szövetség hivatalos honlapjának szombati közléséből kiderült, hogy Marosi Ádám egy jó úszás után (02:05.69)  kezdte a vívását, ahol 28 győztes asszóval az élre került. Martinek János szövetségi kapitány szerint jó volt látni, ahogy Ádám végig könnyedén, játékosan és higgadtan vívott, ez a siker meghatározta a hangulatát egész napra és persze a végeredményt is. “Jó lovat húzott. Ádi előtt az osztrák Gustav Gustenauo hibátlant ment ugyanezzel. Két verőhibát ejtett ugyan, kicsit nyugodtabb kézzel kellett volna irányítani, de még így is 25 másodperces előnye maradt.” – magyarázta a szakvezető.

Marosi a laser run számot tehát első helyről kezdte és kiváló lövészettel és futással megtartotta pozícióját. “Nagyon jól lőtt Ádám. Meg is tolta az első két kört, hogy véletlenül se legyenek kétségek a győzelmét illetően” – mondta elégedetten Martinek.

Meglehetősen erős volt a mezőny – nyilatkozta Marosi Ádám – , és a selejtezőben nyújtott vívásomat nagyon szerettem volna ma kijavítani. Szerencsére sikerült. Nagyon jó kis nap volt ez! Nem mondom, hogy nem voltam ideges a kombinált szám előtt, de végig összeszedett tudtam maradni. Igazán szép versenyt csináltam ma, jól éreztem magam, különösen egy olyan fedett pályás verseny után, ahol nem jutottam döntőbe. Össze kellett kapnom magam. Nagyon boldog vagyok és megyünk tovább!

Bereczki Richárd 02:07.45 idővel fejezte be az úszást, vívásban 15 győztes asszója lett. Martinek szerint Ricsi a vége felé kezdte elveszíteni a fonalat. Lovaglásban 279 ponttal 23. lett. A laser run számot 20. helyről kezdte, első és negyedik lövészete gyengén sikerült, végül a 25. helyre csúszott.

Kardos Bence, aki még elsőéves felnőtt versenyző nagyon jó úszással kezdte a napot (02:02.77), de vívása ma nem volt sikeres, a mindössze 10 győztes asszó a 36. helyre volt elég ebben a számban. A lovaglás után (281 pont) a Laser Run számban huszonhatos sorszámmal indult és a nem túl jó lövésete ellénere megtartotta pozícióját.

Ezüstérmes a koreai Woongtae Jun, bronzérmes az ír Arthur Lanigan-O Keeffe lett.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):

férfi döntő:
1. Marosi Ádám 1470 pont
2. Dzsun Vung Te (dél-koreai) 1460
3. Arthur Lanigan-O Keeffe (ír) 1454
…25. Bereczki Richárd 1375
.. 26. Kardos Bence 1371

Pénteken, a női döntőben Guzi Blanka 18., Alekszejev Tamara pedig 27. lett. Vasárnap a vegyes váltók küzdenek egymással – írta az MTI.

A vk-sorozat március végén Szófiában folytatódik, ahol pár nappal később, április első hetében még egy viadalra sor kerül. A negyedik verseny Budapesten lesz április, május fordulóján, majd május közepén következik a döntő – jelen állás szerint – Szöulban.

Az olimpiára idén közvetlenül már csak a világbajnokságon lehet kvótát szerezni – a nőknél és a férfiaknál is hármat -, majd az ötkarikás mezőnyt a világranglistáról töltik fel. A kedvező pozíció kiharcolásához leginkább jó vk-eredményekkel, illetve sikeres vb-szerepléssel nyílik esély.

A magyarok közül eddig Kovács Saroltának és Demeter Bencének van kvótája.

Fotó: UIPM