Márton Anna bejutott a nyolcaddöntőbe a vívó-vb-n

Márton Anna nyolcaddöntbe jutott a kardozók versenyében a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Az MTI szombati közlése szerint a főtábla második fordulójára három magyar maradt állva, közülük egyedül az idei Európa-bajnokságon bronzérmes Márton vette sikerrel az újabb akadályt. A török Fatma Zehra Köse legyőzése nem okozott neki gondot, 11 tus különbséggel nyert ellene.

Pusztai Liza az egyéniben kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok Mariel Zagunisszal mérkőzött. A 34 éves amerikai a kiugró sikereit ugyan a 2010-es évek előtt érte el, de azért még nem felejtett el vívni. Mostani asszójukat a magyar kardozó kezdte jobban, Zagunis 4-1 után kezdett el felzárkózni, és 5-5 után már végig nála volt az előny, végül három találattal bizonyult jobbnak a 18 éves Pusztainál.

Katona Renátának a világranglistán negyedik Manon Brunet ellen bravúrra lett volna szüksége, de a papírforma érvényesült. A francia irányította a mérkőzést, és öt tussal verte hazai ellenfelét. A mérkőzés ápolási szünet miatt a szokásosnál hosszabbra nyúlt, 7-11-es állásnál a magyar vívó lábát kellett kezelni.
Örülök, hogy a hongkongit sikerült legyőznöm” – utalt előző asszójára Katona, majd úgy folytatta: „Brunet tapasztalt, örülök, hogy tartottam vele a lépést, a 10-15 is jó eredmény vele„.

A sérüléséről azt mondta, összerúgtak egymással a páston, és ő jött ki rosszabbul ebből az esetből.
Kifordult a bokám, de nem ezen múlt az asszó” – mondta.

Eredmények:

a 64 között:
Márton Anna-Malgorzata Kozaczuk (lengyel) 15-12
Pusztai Liza-Alejandra Jhonay Benitez Romero (venezuelai) 15-12
Katona Renáta-Au Szin Jing (hongkongi) 15-12
Csan Jin Fej (hongkongi)-Mikulik Júlia 15-13

a 32 között:
Márton-Fatma Zehra Köse (török) 15-4
Mariel Zagunis (amerikai)-Pusztai 15-12
Manon Brunert (francia)-Katona 15-10

fotó: MTI/Illyés Tibor