Márton Anna igyekszik pozitívan hozzáállni a jelenlegi helyzethez

A felkészülésnek olyan részével is igyekszik hasznossá tenni a koronavírus-járvány miatt elrendelt karanténidőszakot a kardozó Márton Anna, amelyre rendes körülmények között nem tud elég időt szakítani.

Ilyen például a videoelemzés” – nyilatkozott kedden az M4 Sportnak hozzátéve, hogy ez vonatkozik a saját asszóira és másokéra is. „A kettő együtt fontos. Nyilván a saját hibáimat is szeretném észrevenni és kiküszöbölni az elemzés során, illetve fel kell tudnom készülni az ellenfeleimből.” – írta az MTI.

Az egyéniben világbajnoki bronz-, illetve Eb-ezüst- és bronzérmes vívó, aki a válogatottal tavaly, a düsseldorfi kontinensviadalon második lett, hangsúlyozta: igyekszik pozitívan hozzáállni a jelenlegi helyzethez, így szerinte lehet, hogy még profitálni is tud majd abból, hogy más oldalait erősíti.

Mint mondta, meglepetésként érte, de szinte elrepülnek a napjai a karantén alatt, ezzel együtt a vívás már hiányzik neki.
Azt hittem, hogy nagyon fogok unatkozni, és hihetetlenül lassan telik majd az idő. Most viszont azt nem tudom felfogni, hogy amikor napi két edzésem van, és ott az iskola is, akkor hogyan fér ez bele a mindennapjaimba” – tette hozzá.

A 25 éves Márton Anna úgy érzi, az olimpia elhalasztását a női kardválogatott „szépen lassan” dolgozta fel.
Rengeteget beszélgettünk, biztattuk egymást, megpróbáltuk optimistán felfogni a helyzetet, és csak pozitív dolgokat mondani egymásnak. Hogy ez egy nagyon fiatal csapat, még jobban össze fogunk érni egy év múlva, és még erősebbek leszünk. Most már ott tartunk, hogy átlendültünk a legnehezebb időszakon, olyan stádiumban vagyunk, hogy várjuk, újra nekivághassunk egy újabb kemény évnek” – fogalmazott.

A Nemzetközi Vívószövetség a múlt héten törölte az eredetileg június végéig tartó szezont. Az egyéves olimpiai kvalifikációs időszakból megmaradt viadalokat azonban későbbi időpontban mindenképpen pótolja. A női kardcsapat kijutást érő helyen áll, sorsa az utolsó állomáson dől el.

 

fotó: Manky / #BizziTeam / FIE – International Fencing Federation Fb oldala